Kaposvári Gyöngyi szerk.: Varia museologica. Dolgozatok a szolnoki múzeum gyűjtőterületéről. Kaposvári Gyula válogatott írásai és bibliográfiája – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 55-56. (1996)

szőlővenyigével, a másikban bort tartó edénnyel, kantarosszal ábrázolták. Sokszor előfordul azonban, hogy alakját már pusztán csak jelképei is helyettesítették. Érdekes, hogy a kereszténység néhány fontos jelképe: épp a dionysikus misztériumból származott át. Értették a módját, hogyan kell leghatásosabban az ellenfelet lefegyverezni. Az egyházatyák Krisztust értünk kipréselt szőlőfürtnek mondották és a bort Krisztus vérének. A keresztény miseáldozat kelyhe egész a középkorig általában kantarosz alakú volt.

31 Ez az átértelmezett dionysikus jelképrendszer azután helyet kaphatott már a keresztény képzőművészetben is. A nomádok felé a görögök fekete-tengeri gyarmatai közvetítették a hellén művészet elemeit - így a dionysikus jelképrendszert is. Virágzó iparuk a népvándorlás zuhatagában nem szűnt meg egyszerre, hanem a barbároknak tovább dolgozott. A késő-avar fémművesség hellén elemei még ilyen késői időkben is feltételezik egy régi hagyományokon alapuló ipar fennállását. így magyarázható, hogy az inda-motívum a VIII. század első felének avar veretein is szerepel.

32 VI. A bánhalmi öweretek díszítése kapcsán - épp, hogy csak szóba hoztuk az életfa-mondák és a magyar világfa-mese gazdag problematikáját. Az életfa ábrázolásait csak a nomádok nagyalföldi leleteire szorítkozva ismerhettük meg. Mégis megpróbáljuk ezek után - e folyóirat adta szűk keretekben is - megkeresni a bánhalmi ábrázolás helyét Eurázia gazdag művészeti anyagában. Nézzük meg részleteiben először a kérdéses nagyszíjvég díszítését! A laikus szemlélő az összeszövődő ábrázolásból leghamarabb a lándzsás hadakozás képét ismeri fel. Nekünk is - bevalljuk - legelőször ez szúrta meg a szemünket. Hogyan lehetséges az - kérdeztük magunktól -, hogy mikor ugyané késői lovasnomádok fő fegyvere (a késői avar kori temetők statisztikája alapján is) a visszacsapó íj volt, itt mégis lándzsásan harcolnak? Ilyen fontos esetben az csak természetes, hogy leghatásosabb fegyverüket használják. Nem fogadható el az a feltevés, hogy e népek elképzelésében a sárkány szerű szörnyeket csak lándzsával lehetett elpusztítani. Egy korban közelálló ábrázoláson is. az ukrajnai Csemigov mellett talált ivókürtön, amely a honfoglaló magyarság régészeti hagyatékával rendkívül szoros összefüggést mutat, két nomád harcos gyalogosan íjaz egy sárkányalakra. Ez a lelet Fettich szerint is itt, Kijev mellett készült; a normann és délorosz műhelyek hagyományait ugyan felmutató, de eredeti alkotás.

33 A mi szíjvégünk ábrázolását már ezen az alapon sem tarthatnók eredetben barbár készítménynek. A lovaglók beállítása a déli magaskultúrák domborműveinek frízszeríí felvonulási jeleneteit juttatja eszünkbe. Az oroszlánok szerepeltetése e párhuzamok szálait tovább erősíti. Az oroszlánok alakjainak stílusvizsgálata szűkebb terület-meghatározást ad. Közismert, hogy a figurák testének síkban, profilban és szembenézetben való ábrázolása a perzsa művészet sajátossága. Igaz, hogy ott az emberi alakok megformálására vonatkozik. De a kora bizánci művészet, amely egyrészről az iráni kultúra hajtása, oroszlán alakjait nem egyszer ebben a beállításban szerepelteti. így érthető néhány kora középkori emlékünk stílusa is, pl. a XII. századi vurpodi templom 31 Spiess i. m. 5. 1. 32 E mühelyhagyományok továbbélésével legbehatóbban Fettich Nándor foglalkozott. Egyik legkiválóbb idevágó munkája: A szilágysomlyói második kincs. Arch. Hung. VIII. 1932. 33 Fettich: A honfoglaló... i. m. 86. 1. LXXV. t. 60