Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

A szórványtelepülések ma főként délen, a volt livóniai kormányzóság területén találhatók, ahol a földművelés volt a fő megélhetési forrás. Ezen a területen a földesúri önkény, a parasztság személyi függősége hihetetlen méreteket öltött, a földesúr a teljesen jogtalan parasztokat, árusította, cserélte, telepítette. A tarthatatlan helyzet, az állandó parasztmegmozdulások a cári kormányt arra indították, hogy 1816-ban az északi részen, az Észt Kormányzóságban, 1819-ben pedig Livóniában megszüntesse a jobbágyok személyi függőségét. Ám a jobbágyfelszabadítás során földet nem kaptak a parasztok, s a volt földesurak továbbra is rendfenntartói, bíráskodási jogot élveztek. A parasztság így gyakorlatilag nem válhatott szabaddá, mert a személyi függés bár megszűnt, a gazdasági annál szorosabbra fűződött. Odaláncolta a volt jobbágyot a földesúri birtokhoz, s a ledolgozások rendszerének hálójával tartotta fogva. Párhuzamosan a földesúr megkezdte birtokának átszervezését, modernebb rendszerű, egy tagban fekvő majorságainak kialakítását. Ez pedig azzal járt, hogy a birtokán élő parasztok földjeit a sajátjához csatolta, cserébe önkényesen telepítgette őket egyik helyről a másikra, általában volt zselléreik távoli, faluszéli övezeteibe. A zselléreknek pedig irtatlan, mocsaras, földművelésre meglehetősen alkalmatlan helyeket jelölt ki. Ezzel nemcsak a faluszerkezet lazult tovább, de megjelentek a falutól távolabb, már teljesen magányosan álló tanyák is az irtványföldeken. Mindennek ellenére a jobbágyi kötöttségtől felszabadult parasztság függetlenebb lett, nagyobb volt a mozgási lehetősége. Tehetősebb részük pénzért vásárolt birtokot, rendszerint valamely településtől távolabb eső irtványon. A parasztság ily módon történő önállósulása, tanyaszerű megtelepedése az olcsóbb irtvány okon a század második felében tömegessé válik, ezért lesz a század végén, s a 20. században már a szórvány a jellemző települési forma. A fő folyamatok és kérdéskörök bemutatása mellett meg kell emlékeznünk még arról, hogy több, e folyamatok függvényeként jelentkező sajátosságot is kifejezésre juttat a szabadtéri múzeum. Szembeötlő, hogy ilyen hatalmas, a szerkezetet egészében és részeiben is meghatározó gondolati koncepció miként engedhette, hogy bizonyos objektumok (templom, falusi iskola, vízi- és szélmalmok, kovácsműhely) ne illeszkedjenek szervesen bele az egész képbe, hanem szórványosan, itt-ott feltünedező módon épüljenek össze a településszerkezetet reprezentáló egységekkel. Szélmalom a skanzenben 69