Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

Jelenet ,,A pokoltanya új sátánja" című filmből (Rendező.G. KROMANOV és J. MÜÜR, 1964) G. KROMANOV közönségsikerét tekintve a legeredményesebb észt rendezők közé tartozik. Nemcsak ,,Az utolsó relikvia" rekord nézőszámával büszkélkedhet, de kezdettől fogva a legsikeresebb filmek önálló vagy társrendezője. Kezdve az 1964ben J. MÜÜR-rel filmre vitt TAMMSAARE-adaptációtól „A pokoltanya új sátánja"-tól a filmtörténeti jelentőségű ,,Mi történt Andres Lapeteusszal?"-on át az 1975-ben bemutatott „Briliánsok a proletárdiktatúrának" című filmig, amely a látogatottsági listán a harmadik helyen áll első esztendőbeli 18,6 milliós nézőszámával. Az 1970-es évek játékfilmjei mindezeket az eredményeket nem haladják meg, bár van közöttük időszakban a megszálló csapatok szívesen vették még a kalandorok, rablóvezérek segítségét is. A filmben ezt Ivo SCHENKENBERG, a főhős féltestvére illusztrálja, akinek fegyvereseit a szerzetesek és a lázadó parasztok is egyként igyekeznek a maguk oldalára állítani. A gátlástalan, kegyetlen, saját féltestvére megöletésére is vállalkozó kalandor szerepe igen fontos a filmben. A Tallinn bevételére készülő lázadók mellett ő az, akit a történeti források is megemlítenek. A film hűségesen mutatja, amint az 1577—1578-as években szedett-vedett, mindenhonnan toborzott bandájával végigfosztogat mindenkit, legyen az svéd, orosz, gazdag vagy ágrólszakadt. * A film másik figyelemre méltó, valós adatokat tartalmazó momentuma: a lázadó parasztok egyházzal, papokkal, vallással szemben tanúsított — a középkorban páratlan — világos, ateista magatartása. Ezt tükrözi a filmben a lázadók vezérének beszéde és a szent ereklyetartó szétrombolása. S hogy ez nem egy mai, felvilágosult szemlélet múltba vetítése, arra Lenin 1917-ben Hans PÖÖGELMANN és Jaan ANVELT észt kommunista vezetőkhöz intézett szavaiban találunk bizonyítékot sok más egyéb között. Mikor Lenin tudomására jutott, hogy Tallinn egyik világhírű műemlék templomában, az Oleviste templomban Népházat akartak berendezni, Lenin azt válaszolta, hogy: „Önöknél ez nyilvánvalóan lehetséges, mivel Észtországban a nép írástudó és kevéssé kötődik a valláshoz." Ez pedig — s ez a filmben is megmutatkozott —, abból a sajátos történelmi helyzetből fakadt, hogy Észtországban a gyűlölt Német Lovagrend teljesen összefonódott és a nép tudatában teljesen azonosult a szerzetesrendekkel, az egyházzal. Vagyis az egyházi és világi uralom, a testi és szellemi élet béklyókovácsai egy testületet alkottak a nép szemében, s csírájában megöltek minden vallásos érzést. Ha ezeknek a gondolatoknak a tükrében nézzük végig az egyébként nem a „súlyos" műfajt képviselő észt játékfilmet, megnő a film jelentősége. Megelevenedik a történelem néhány lapja, s nemcsak Észak-Európa, egyik legépebben megmaradt középkori városába visznek el a képek, de láthatjuk a film érdekében restaurált formában felépített Szent Brigitta kolostor külsejét és belsejét, amely Tallinn környékének egyik legszebb műemléke. A főhősök nyomában száguldozva megismerhetjük Észtország legszebb tájait, a dimbes-dombos erdős vidékeket, a vonzó tengerpartot, amely már abban az időben is hasonló lehetett." 174