Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

A FILMMŰVÉSZET TANÚSÁGTÉTELE A legfiatalabb a művészeti ágak közül, többen egészen a legutóbbi időkig kétségbe vonták e rangra való emelését is. E véleményeket mellőzve azonban kétségtelen, hogy a legtágabb lehetőségekkel rendelkezik ahhoz, hogy a klasszikus területek több évezreden át elért eredményeit felvonultatva példatárul szolgáljon. A filmművészet az észt kultúra szempontjából megközelítőleg sem tud olyan eredményeket felmutatni, mint akár irodalmuk, zenéjük, színházművészetük, vagy képző- és iparművészetük, arra viszont nagyszerű lehetőséget kínál, hogy alakulásán keresztül végigkísérhessük, milyen mértékben támaszkodott a nemzetközileg is elismert kultúrterületekre, s autonómmá válásához hogyan használta azok tapasztalatait, kidolgozott módszereit. Itt szemlélhető legközvetlenebbül az a tudatosság, az a határozott szándék, amiről már korábban említést tettünk. Az, hogy a művészeti produktumoknak mindig van egy egész nemzetüknek szóló konkrét üzenete, egy mögöttes tartalma is: ébren tartani a nemzetet, s a művet úgy terhelni meg aktuális politikai mondandókkal, hogy az nyilvánvaló legyen ugyan, de ne zavarja a mű esztétikai élvezetét. Régi gyakorlata ez minden észt alkotónak, s mint a bemutatott területeken láthattuk, nagyszerű és maradandó eredményeket hozott az évszázadok során. Azt, hogy mennyire tudatos és egyben régtől alkalmazott alkotói módszerről van szó, talán legjobban az a képzelt beszélgetés mutatja, amelyet Otto Wilhelm MASING (1763—1832), a KREUTZWALD előtti észt kultúrtörténet legsokoldalúbb népművelője és enciklopédikus egyénisége folytat X gróffal: ,,... ön gúnyosan ócsárolta a hazánkbeli tudós embereket. Nagyon jól felfogtam, kire gondolt és célzott, mikor ezt mondta: »És mit szóljunk az idevalókról! Polihisztorok ők mindahányan, öt-hat nyelvet beszélnek! Mindent tudnak, ismerik a múltat, a jelent, sőt talán a jövendőt is. Literátorok, földmérők, mesterei zeneszerszámnak, festésnek és éneklésnek; ismerik az égboltozatot, vizsgálják a csillagokat; egyszóval: mindennel foglalkoznak, mindent tudnak, mindenhez értenek! De talán éppen ezért van az, hogy sehol sincs annyi kontár, mint ebben az országban.« Nagyon kemény, sértő szavak voltak ezek. Ki tagadja, hogy ebben az országban sokan, nagyon sokan vannak, akiket kontárnak kell neveznünk? De máshol, 157