Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

ADAMSON-ERIC: Réz lámpatest növekedésével a határokon túl is elismerést vív ki. A harmincas évek végére több észt iparművész nyer díjat nemzetközi kiállításokon, bőr-, fém-, és textilmunkáikat német, svéd, angol, amerikai, finn cégek exportálják. 1927-ben a skandináv társaságok mintájára hivatalos szervezetet alapítanak az észt iparművészek, Háziipari Társaság néven, amelynek népi stílusban készített termékeit Észtországszerte, majd később külföldön is a társaság szalonjai árusítják. Ennek a szervezetnek a keretében fejlődtek ki az észt iparművészet korábban nem művelt ágazatai: a fafeldolgozó, majd 1938-ban a kerámiarészleg. Az észt díszítő iparművészet többi ága az 1914-ben alapított Állami Művészeti Iparintézettel kapcsolatos. Közép és felsőfokú szakembereket képeztek, és sűrű műhelyhálózatot építettek ki. Bőrműhely, porcelánfestő és üvegcsiszoló, ötvösműhelyek, és egy úgynevezett vegyes (tömegcikkeket készítő) műhely létesült. A hivatásos művészek a 20-as évek végére számbelileg annyira megnövekedtek, hogy megalakították a „Dekoor" nevű, 1928—33 között működő társaságot, amelynek egyik legfontosabb érdeme volt az 1930. május 4-én megnyitott I. Észt Iparművészeti Kiállítás megrendezése. 1932-ben a társaság újabb kiállítást rendezett, majd 1933-ban feloszlott, illetve több tartui és tallinni iparművészeti társaságot összefogva egy közös Iparművészeti Szövetséget alakítva Észtország művészeti életét 1940-ig irányította. A Szövetség igen jelentős az észt iparművészet szempontjából, mert itt indult, fejlődött a legnagyobb hatású mesterek többsége. (Günter REINDORF, Paul LUHTEIN grafikusok, akik a 30-as évektől következetesen dolgoztak az iparművészet területén is, Otto TAMMERAID ötvös, Eduard TÁSKA, a bőrműves iskola megteremtője, s a Max ROOSMA: Szűz (üvegtányér, 1956) 152