Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

amely korábban — MENNING idején — olyan hírnévre tett szert, hogy a moszkvai Művész Színház filiáléjaként emlegették; ténylegesen is színháznak számítson, mind színvonalát, mind repertoárját tekintve. Az 1920-as évek elején neves színházi kritikusok tollából származó „nekrológok" jelennek meg. 1923-ban Rasmus KANGROPOOL például így ír: „A VANEMUINE már hosszú évek óta holtponton áll, segítség nélkül, s erőtlen és kissé hervadt ahhoz, hogy kiszenvedjen. Nehéz beszélni összésztországi jelentőségéről." Persze ekkor már azon is jóval túl van a színház, hogy "kitűnő színészekkel,, — rendelkezzen, hiszen 1916 tavaszán MENNING tanítványainak egy csoportja megvált a „VANEMUINE"-től és Tallinnban új színházat alapított, amely a Viktor KINGISSEPP nevét viselő Prózai Színház elődjének tekinthető.

153 Éppen akkor, amikor a színház megszabadulva a cári hatalom és a balti bárók nyomása alól, mind szélességében, mind mélységében fejlődni kezdett, emelkedett általánosságban véve is a színészek mesterségbeni tudása, tökéletesedett a rendezés tudománya, aminek következtében az észt színház nemzetközi színvonalra emelkedett: a „VANEMUINE" kritikus időszakot élt át. Az a színház, amelyik az egész észt színházművészetet elindította a fejlődés útján, amely vezető szerepet játszott még a század első évtizedében is, tehát alakulásától számítva közel fél évszázadig mintául szolgált, most kátyúba jutott, meggyengült, provinciálissá lett. Az értelmiség, amely az észt történelem folyamán nem egyszer mutatkozott meg úgy, mint a színházak igényes, támogató segítője, több alkalommal is felemelte szavát ez ellen a tarthatatlan, kétségbeejtően lehanyatlott állapot ellen. 1929. április 19-én a „Postimees"-ben nyílt levelet tettek közzé, amelyben többek között ez állt: „A színház vezetését a társadalom olyan körei ragadták kezükbe, akik számára a „VANEMUINE" színház mindenképpen előnyösnek, de nem a művészet templomának számított.,, S a levelet nem kisebb személyek írták alá, mint Valmar ADAMS, Érni HIIR, Mihkel JÜRNA, Johannes SEMPER, Gustav SUITS, Juhan SÜTISTE, Friedeberg TUGLAS. Észtország írószövetségének irodalmi-művészeti folyóirata, a „Looming" 1934-ben Juhan SÜTISTE írását közölte a „VANEMUINE" lezárult évadjáról. A neves észt költő többek között a következőket írja: „A VANEMUINE színház színpadán megerősödött a háború utáni félkocsmai kultúra operett előadásban... s már több, mint tizenöt éve, hogy a „VANEMUINE" semmiféle szerepet nem játszik színházi kultúránkban. ' ' A tarthatatlan helyzet valamelyes segítésére az 1930-as évek elején Juhan SÜTISTE, Johannes SEMPER és Peet VÁLLAK tartui írók kezdeményezésére megalakul a Tartui Drámai Színházi Társaság, amely 1934-ben megnyitja Színházi Stúdióját. Csak ez a nyilvánvaló ellenakció tudta rákényszeríteni az állami szerveket arra, hogy beleavatkozzon a „VANEMUINE" színház művészeti-gazdasági irányításába és újjászervezze a színház vezetését. Létrehoztak egy sajátos 153 K. KASK—E. LAUL—A. VAHTER: Teatr, muzika. kinő. In: (szerk.: J. SAAT): Istoriâ Èstonskoj SSR II. (S 50-h godov XIX veka po mart 1917 goda). Tallinn, 1966. 717—-723. p. 118