Szabó István: Fejezetek az észt kultúra történetéből – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 53. (1995)

két-három évtizeddel korábban. Az úttörőknek, a kezdeményezőknek, a 19. század elején tevékenykedő kultúrmisszionáriusoknak először a jobbágyi kötelmek alól kellett kivonni magukat, egzisztenciát kellett teremteniök: azaz polgári foglalkozást kellett gyakorolniuk, s vállalt feladatukkal csak mellékesen foglalkoztak. Először bizonyítaniuk kellett, hogy egyáltalán van olyan nemzet, hogy észt, hogy van saját népi-nemzeti kultúrájuk, s önálló, kulturális értékek közvetítésére, demonstrálására alkalmas nyelvük. Ezek együttesen olyannyira nyomasztó gondot jelentettek, hogy a századelő üstökösként feltűnt, anyanyelvén megszólaló paraszt származású költője, Kristjan Jaak PETERSON is még csak álmodozni mert arról az időről, amikor anyanyelve majd a többi népekével egy szintre emelkedik. Mi, akik régen túl voltunk már ekkor tájt a nemzeti kultúránkat megmutatni akaró küzdelmeken, mi, akiknél már ekkor a nyelvújítási harcok is régen lezárultak, mi, akik ugyan küzdöttünk a „kalapos király" német nyelvet kötelezővé tenni akaró szándéka ellen, de akiknek mindez azért a nemzeti létünket tulajdonképpen sohasem fenyegette, nehezen tudjuk helyesen, értékén mérve megítélni azt a kiszolgáltatott állapotot, amely az észtekre a kettős (német és orosz) elnyomás miatt nehezedett. S hitetlenkedve, erős túlzásként tudjuk csak elképzelni azokat az egyébként valós tényeket, miszerint az észt parasztokat az 1800-as évek elején megjelenő német nyelvű napilapokban kialakult „árfolyam" szerint készpénzért kínálták eladásra, sőt külön ügynökségek voltak, amelyek A. V. HUPEL nyelvész és publicista szerint az amerikai néger ragszolgakereskedelemnél is roszszabb, alacsonyabb kínálattal bonyolították az észt parasztok adásvételét.

121 Elképzelhetjük hát, hogy mennyire nehezményezték ennek az állapotnak az előidézői és fenntartói azokat a jogos és hihetetlenül jelentős kezdeményezéseket és megnyilvánulásokat, amelyek az első észt nemzedék tagjainak nevéhez fűződnek. A nemzeti mozgalom egyik elindítójának, F. R. KREUTZWALD-nak 1869ben kelt levele kitűnően rávilágít ezekre a nehézségekre: „...33 évvel ezelőtt, amikor az Önök (L. KOIDULA) nemzedékéhez tartozók, köztük Ön is, még a világon sem voltak, amikor a parasztok helyzete sok vonatkozásban elviselhetetlen volt, én lándzsát törtem az elnyomottak védelmében és rettenthetetlenül harcoltam a visszaélések és üldözések ellen dühödt cikkeimmel (először Merkel újságjában, a „Provinzialblatt"-ban, később az ,,Inland"-ban). S ezeket a cikkeket, jóllehet, a szerkesztőség és a cenzúra megcsonkította, mégis úgy felkorbácsolta az érintettek vérét, hogy a megboldogult Rouge-i protestáns lelkész, Holmann, akkor még csak Hargla-i pap több ízben is komolyan figyelmeztetett, úgyhogy elálltam a hasonló jellegű közlésektől: a nemesség annyira feldühödött, hogy kész volt mindenre, csakhogy ártalmatlanná tegyen, mégpedig oly módon, hogy Keletre távolít. Az az igazság, hogy ez ugyan nem sikerült az uraknak, de más eszközökkel bosszút tudtak állni rajtam. A praxisom első három esztende121 SZABÓ László: Az Észt Szabadtéri Néprajzi Múzeum. In: Észt népművészet. A Tartui Állami Néprajzi Múzeum kiállítása. Kiállításvezető. Szolnok, 1980. 5—23. p. 105