Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)
A jászkunok katonai szolgálatukra voltak a leginkább büszkék, mivel azt sokáig — a korszak egészében folyó "önkéntes katonatoborzással ellentétben — nemesi jellegű kötelezettségként teljesítették. A katonáskodásuk jellege %^azonban a vizsgált időszakon belül is több alkalommal változott. A redempciós levél — az 1745-ös 1000 katona kiállítása mellett — az ország nemesi felkeléseiben való részvételt írta elő számukra. Az első évtizedekben a jászkunok katonáskodása a nemesi felkelés egy sajátos fajtájának felelt meg, mely egy meghatározott katonai létszám (rendszerint 600 fő) kiállítását és felszerelését jelentette (közönséges felkelés), döntően a redemptusokból, illetve az ő költségükre. Ezt a kontingenst azonban az uralkodó minden háború idején igénybe vette, az insurrekció országos elrendelésétől függetlenül 246 1756-ban a jászkun és hajdú huszáralakulatokat egy ezer fős lovasezredben egyesítették, melynek tisztikarát is jórészt a szabad kerületek adták. 247 A regiment létszámát a hétéves háború negyedik évében 1200 emberre emelték. (Egyes vélemények szerint ez az ezred egészen 1773-ig együtt maradt, ez azonban alighanem tévedés, levéltári anyag nem támasztja alá. 248 ) A bajor örökösödési háborútól ez a helyzet megváltozott. A felszerelt jászkun alakulatokat ekkortól kisebb (rendszerint 75 fős) csoportokban, bár még saját tisztek alatt, osztották be a reguláris magyar huszárezredekhez. E változtatás nyilvánvalóan a továbbra is csak háborúk idején szolgáló — felkelő jellegő — jászkun kontingensek sorkatonaságba való végleges beolvasztását készítette elő. 249 Döntő változások a francia forradalmi háborúk kitörésével következtek be. Kezdetben ugyan a Kerületek még állítottak ki "privilegiális elvek alapján", csak a háború időszakára fegyverbe hívott, s felszerelt "capituláns katonákat, ám ezt hamarosan felváltotta a magyar rendi országgyűlések által teljesen egységes feltételek (szolgálati idő) alapján történő rendszeres újoncállítás, ahol a jól képzett altiszti- és tisztikar mellett mindinkább a felszerelést is a központi birodalmi szervek biztosították. A katonaállítás korábbi egysége ezzel kettévált, s rendszeres, illetve privilegiális elvű katonaállításra bomlott szét." A jászkunokat ezután is hagyományosan a huszárezredekhez sorozták be. 1800-ban hozták létre, s hamarosan reguláris alakulattá szervezték át a 12. számú "Palatínus " ("Nádor") huszárezredet, melynek ezredesi és egyik őrnagyi osztályát hagyományosan a jászkunok, az alezredesit pedig a hajdúk adták. Az ezred tulajdonosa József nádor volt, a Kerületek közvetlen elöljárója. 251 245 Fényes E., 1839. V. köt. 136—137. 246 Bagi G., 1993. 252. 247 Illéssy J., 1897. 248 Magyarország hadtörténete. I. köt. 420. 249 Bagi G., 1993. 253. A jászkunok reguláris lovasezredekbe való beosztásának terve már 1745 végén felmerült, de azt a lakosok elvetették, mivel tartottak az insurrekció ismételt kivetésétől. OL N 11 Archívum Palatinale. Pal. Com. Joannes Pálfry. (1745.) Lad. 24., Fase. 2., No. 7. 250 Bagi G., 1993. 253. A jászkun katonáskodás harmadik válfaját az önkéntes katonáskodás jelentette. A XVIII. században több gyalogos és vértes alakulatban is említenek jászkunokat, a későbbiekben pedig főként a 32. "Eszterházy gyalogezredhez kerültek. 251 Tooth J., 1861. 56—91.; von Treuenfeist R.G., 1876.; Vay S., é.n. 12—26. 52
