Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

a közlegelőn egy marhaszámot tarthatott, ami két tavalyi marhával, vagy 5 sertéssel, illetve 10 juhhal volt egyenlő.

778 Végezetül még annyi megemlíthető, hogy a századfordulótól a redemptus állattartásnak is lehettek helyi akadályai az egyes településeken. Ez főként a göbölymarhák tartásához kapcsolódott, amely után az egyes közösségek is gyakran vetettek ki taxákat közpénztáraik javára. 1826-ban Halason a göbölyj árason 1 gazda 20 marhát tarthatott, s darabonként 1 váltóforintot fizetett.

779 1830-ban Szabadszállás az adósságok miatt a redemptus gazdákra minden göböly után a korábbi 1 helyett 2 váltóforintot vetett ki.

780 Látható, hogy az állatlétszámok szabályozása — a körülmények hatására — a birtoktalanok mellett idővel már a redemptus gazdatársadalom egészére is érvényes kényszert jelentett. E szorítás miatt az állatbirtoklást mindinkább az irredemptusokon belül a tehetősebb, teherviselő csoportra igyekeztek a határozatok korlátozni. A zsellérség külön tényezőként csak a megváltakozás másfél évtizedében szerepelt a határozatokban, ekkor is inkább csak az említés szintjén. A juhászoknak a századfordulótól a szabályozásban való megjelenése egy foglalkozása folytán e speciális réteg bizonyos gazdasági erősödését jelzi. Az elmondottakból kiemelhető, hogy az állattartást tekintve a társadalmi különbségek nem csupán az irredemptusok fűbérfizetési kötelezettségében léteztek, sőt az is tájegységektől, olykor pedig egyenesen településektől függő jelenség volt, hogy a három felsorolt kényszer kapcsolatrendszerében az egyes elemek — korszakunk egyes szakaszaiban — milyen fajsúllyal jelentkeztek. Kétségtelen, hogy általában maguk a kerületi lakosok is a terragiumfizetési kötelezettség alapján különítették el egymástól a redemptusokat és az irredemptusokat. Mindazonáltal megkockáztatható, hogy a XIX. században sok esetben már korántsem a terragium volt az irredemptusok állattartásának legsúlyosabb gátja, hanem az állatlétszámok behatárolása, sőt egyesek tartásának letiltása. Ez a folyamat szorosan kapcsolódott a tartható állatállomány birtoknagyság alapján történő megállapításához. •..-.. 778 Bellon T., 1990. 82. 779 Nagy Szeder I„ 1926. IV. köt. 32. 780 BKML Szabadszállás, tan. jkv. 1830. máj. 25. 308. 134. sz. 150