Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

osztással sorsolt, helyileg is változó földeket (kaszálók, erdők, nádasok, veteményesek, különböző vetett földek, stb.), szőlőket, valamint járulékos jogokat (legeltetés, regálék), s idővel pusztarészeket is. A redempcióval — országosan is az elsők között — a Jászkunságban rögzített nagyságú birtokok alakultak ki, noha a megváltott föld birtoklása csak részben volt tényleges. A határ osztatlan részére ez inkább csak jogosultságot, s nem valóságos tulajdonjogot jelentett. Közösségibirtokközösségi határhasználat volt érvényben, ám a közös használatú földek fokozatos kiosztásával a birtokjogosultság mindinkább tényleges birtoklássá vált. A XVIII. század végétől, igaz eltérő ütemben, de idővel mind erőteljesebb törekvések jelentkeznek a határok tagosítására. Elsőnek a szántókat és a kaszálókat mérték ki, majd végezetül a pusztákra került sor. Az újabb tőkeföldek kiosztása esetenként növelhette a birtokosok forintos birtokállományát is. Az előzőekben már említettük, hogy Madarason a redempciókor majd 2500 forintnyi földet a helyi kasszákból váltottak meg. Ennek kiosztásakor 1796-ban rögzítették, hogy minden redempciós forint váltság után 8 krajcár többletfizetés ellenében 2-2 sukkot osztanak ki földszaporulatként. Aki nem tudott fizetni, annak járandóságát más vette át. A birtokíveken a későbbiekben feltüntették a redempciós váltás mellett ezt a növekedést is.

476 A birtoklás tényleges bizonyítéka a redempcionális levél volt. Emellett 1753tól a "Liber Fundik", vagy a jegyzőkönyvek bejegyzését tekintették meghatározónak,

477 ezért rendelték el a Kerületek 1764-ben a földkönyvek gyors elkészítését, s pontos vezetését.

478 A birtokos ugyan eladhatta földjét, de csak bizonyos szabályok mellett. A Kerületekben közgyűlésileg rendelt általános szokás volt, hogy ha valaki tőkeföldje egy hányadát eladta, akkor részarányosán adta el az ahhoz tartozó jogokat és járulékokat is. így volt ez már 1754-ben Fényszarun is, hol Berényi János "még tavaly Esztendőben el adott fél Kötél Földiért Harangozó Jánost háborgattya, azért, hogy az alkuban az Tök Földök az többi Földek között oda nem adta". A tanácsi válasz szerint "eccer már decimáltatott, hogy valaki földet elad, avval el agya utánna való minden néven nevezendő Földeket is, arra való nézve Berinyi János mivel eccer elatta Harangozó Mátyásnak a fél kötél Fölgyit, tartozik utána pro portioné minden Fölgyibül eskendálni és cendálni".

479 Végeredményben tehát a redemptusság redemptus birtokhoz, azaz a tőkeföldek birtokához volt kötve, melyet a megváltakozás arányában osztottak ki. A hozzá tartozó appertinenciákat vagy accessoriumokat (földeket, nyilasokat) ugyan jórészt ettől függetlenül is lehetett zálogolni, eladni azonban elvileg nem.

480 Számos kiskun településen azonban a valós gyakorlat sokszor más volt, a jogokat nem adták a földekkel (száraz redemptusság), sőt gyakran az egyes földrészek 476 Kormos U 1967. 63. 477 Hild V., é.n. VII. köt. 113—115. 478 PML Kiskunlacháza, tan. jkv. 1764. oldal és szám nélkül. 479 SZML Jászfényszaru, tan. jkv. 1754. ápr. 27. 199. 480 Szabó L.—Zsoldos I., 1969. 13. 112