Bagi Gábor: A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig, 1745–1848 – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 52. (1995)

egyenként is eladhatóak voltak. Alighanem ez volt a jellemző Dorozsmán, Majsán, Szabadszálláson,

482 Halason, Félegyházán, s talán Kunszentmiklóson is. Halason 1805-ben a katonai (insurrectiós) terhek szétosztása során — mivel azokat a redempcióra vetették ki — kitűnt, hogy sok redemptus eladta teljes birtokát, s mivel csak a sokáig ki nem osztott nádjusst tartották meg maguknak, a terhek viselésére már jórészt alkalmatlanok. A helyi tanács az elkövetkezőkre e "régi", "rendetlen" szokást eltörölte, s — minthogy a nádjusst a legtöbben amúgy is "eladni kénytelenek" — meghagyta, hogy az eladó ezt annak tartozik felkínálni, akinél földje van, ha pedig az meg nem venné, más redemptusnak kell eladnia.

483 Mivel a közösségi terheket, haszonvételeket is jórészt a nádjuss után adták ki, utóbb ebből még számos bonyodalom származott.

484 E keveredés miatt itt különösen nehézzé vált az irredemptusok számára a redemptus vagyonhatárt átlépni, mivel csak minden juss és föld arányos megléte jogosított fel a birtokosok közé történő átlépésre.

485 így az aquisitor redemptusok számára 25 forintos minimális birtokhatárt kijelölő 1823-as kerületi határozat ugyancsak problémákat okozott Halason. Kitűnt ugyanis, hogy itt számos személy van, akiknek birtokai az eladásokkal csak szántóból, vagy csak kaszálóból állnak, s a hiányok miatt — még ha e földek önmagukban a redempciós határt túl is haladnák — valójában nincsenek a meghatározott "Tőke Redempcionális Földek" birtokában. A tanács végül úgy határozott, hogy az ilyen személyeket ezentúl irredemptusoknak tekintsék, s rájuk a terragiumot mindenkor kivessék.

486 Idővel a Kerületekben kardinális kérdésként jelentkezett, hogy a pusztákat külön váltották-e meg, vagy a belső határ tartozékaként, azaz tőkeföldnek, vagy járulékos földnek minősültek-e. Ez a probléma főként adásvételi ügyekben, majd a tagosítási törekvések során vetődött fel. A válaszok a redempciós eljárások sokfélesége miatt eltérőek voltak. Ahol ugyanis a redempció idején ezeket nem osztották ki a birtokosoknak, ott accessoriumnak minősültek, ahol viszont külön váltattak meg, vagy épp utólag történtek ilyen kiosztások, ott már tőkeföldnek. A Kerületek 1828-ban bekérték a települések tudósításait pusztáik jogállásáról, ám a részletes kimutatások nem maradtak meg. így jórészt saját adatainkra támaszkodhatunk, melyek messze nem teljesek, s esetenként talán nem is egészen pontosak. A Jászságban tudjuk, hogy Alsószentgyörgy 1751-ben a karai pusztát kerthelyekre osztotta, s ezek a későbbiekben is a "belső határbeli földekkel azonos kategóriába" estek.

487 Hasonlóan kötél földekre mérte ki 1749-ben Fényszaru a maga karai részét.

488 Apáti iványi pusztáját 1833-ban már szintén külön redemp481 Sztriha K., 1937. 79. 482 Nóvák L., 1991. 49—50. 483 BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1805. dec. 26. 347. 137. sz. 484 BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1808. nov. 14. 305. 205. sz. 485 BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1800. febr. 27. 35. 73. sz. 486 BKML Kkh.R. Kiskunhalas, tan. jkv. 1823. ápr. 1. 416. sz.n. 487 SZML Jászalsószentgyörgy, Liber Fundi.; Uo. Jk Ker., kgy. ir. 1750/51. В., Fase. 2., No. VIL; Uo. 1830. 4. fasc. 1484. sz. 488 SZML Jászfényszaru, tan. jkv. 1749. 132; Uo. Jk. Ker., kgy. ir. 1750/51. В., Fasc. 2., No. IV. 113