T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)
S. Lackovits Emőke: A gyermek a falusi társadalomban és a családban. (Veszprém megye, 1880-1950)
mellett bizonyos mezőgazdasági tevékenységet is folytattak, bár gazdálkodásuk nem mondható számottevőnek. Többségük azonban állatot tartott, s nem mondható elenyészőnek azon esetek száma, amikor a kisinas az őrzőgyerek munkáját is ellátta. Azokban a családokban, ahol több gyermek volt (fiúklányok vegyesen), előfordult, hogy szerre dolgoztak, azaz bizonyos munkákat bizonyos ideig egy-egy gyermek végzett. Ezt szerességnek nevezték. Bár a női és férfimunka elkülönült, s ez a munkamegosztás már a gyermekek munkába nevelésekor megfigyelhető, azonban igazán nem vált el a nemek munkája egymástól, mert a családi termelésben egységet alkottak, egymásra épültek és egymást kiegészítették. A különböző nemű gyermekek is megismerkedtek a családi munkaszervezetben mindkét nem munkájával, tehát nem maradt ismeretlen előttük. A gyermekeket, sőt az ifjakat is szigorúan büntették a mulasztásért, a munka elhanyagolásáért, a restségért, pontatlanságért, csavargásért, iskola- és templomkerülésért, hazudozásért, nem is beszélve a lopásról; a megbeszélés, szóbeli fegyelmezés az esetek többségében ismeretlen volt. Kisgyermeket megszégyenítő büntetéssel (sarokba állítás, térdepelés) vagy kisebb testi fenyítéssel, a nagyobbakat gyakran kisebb vétségért is kemény veréssel, az étkezés megvonásával, a játéktól való eltiltással büntettek. Nagylányokat óva intették az olyan viselkedéstől, amely a közösség nemtetszését váltotta ki. Szigorú szankciókat helyeztek kilátásba a nagyobb szabadságot megengedővel szemben. A fiatalok vasárnap délutáni sétáját, táncát, közös játékalkalmait szigorú erkölcsi szabályok foglalták keretbe, amelyeket azonban egyes esetekben igyekeztek kijátszani, sőt helyenként pl. Hidegkút, ki is játszottak. Viszont pl. Dudaron úgy bocsátotta el az anya nagylányát a táncba: „úgy viselkedj, hogy a szégyenkőre ne kerülj!" 8 Elsősorban az idős 8 Református közösségekben az erkölcsi szabályok ellen vétők egyik büntetése a templom melletti avagy előtti szégyenkőre állítás vagy a templombeli szégyenpadba ültetés volt meghatározott ideig, ahonnan csak eklézsiakövetéssel - nyilvános bűnbánattal - lehetett megszabadulni. - Vö. Illyés Endre: Egyházfegyelem a magyar református egyházban. Debrecen, 1941. 436
