T. Bereczki Ibolya szerk.: Gyermekvilág a régi magyar falun: Az 1993. október 15–16-án Jászberényben és Szolnokon rendezett konferencia előadásai – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 50. (1995)

S. Lackovits Emőke: A gyermek a falusi társadalomban és a családban. (Veszprém megye, 1880-1950)

maga a közösség ügyelt, külön helyet biztosítva számukra a templomi szigorú vagy kevésbé szigorú ülésrendben: ez a padok között, az első padok előtt, majd a karzat első soraiban, ill. az első vagy utolsó padsorokban volt. Rendkívül nagy szerepet játszott a gyermek vallási életének alakulásában a szülő és nagyszülő személyes példája: az imádság, a Biblia olvasása (pl. Németh László), az ének, az ünnepek megszentelése és a káromkodásmentes beszéd. Utóbbi hagyta a legtöbb kívánnivalót maga után, bár hozzá kell tenni, hogy voltak a káromkodást szigorúan elítélő közösségek, pl. Dáka, és azt különösen hevesen gyakorlók, pl. Nyarad. A gyermekek templombeli viselkedését szemmel tartották a közösség tagjai, az ott hallottak megjegyzésérői pedig a családban győződtek meg. Sok helyen addig ebédet sem kaptak a gyermekek, amíg a templomban elhangzottakról nagyapjuknak be nem számoltak. A legény- és nagylánysorba növekvők számára a templom a vallásos alkalmak mellett már a másik nemmel való találkozás színtere is lett. A vallásos neveléssel együtt nagy gondot fordítottak az erkölcsi nevelésre. Nagylányoknak és legényeknek is, gyermekeknek pedig különösen meghatározott időre, többnyire az esteli harangszóra otthon kellett lenni. Kihágás, ugyanúgy, mint valamely rájuk bízott feladat teljesítésének elmulasztása komoly fenyítést vont maga után. Alap a Tízparancsolat volt. Már a beszéddel együtt tudatosították a gyermekekben a felnőttekkel, az idősebbekkel és az öregekkel szembeni tiszteletadást, amelynek egyik kifejeződése volt a tisztelettudó, érthető köszönés, a tiszteletteli beszéd, a kérdésekre adott udvarias válasz, ill. családban felnőttek beszédekor a hallgatás. A gyermekek viselkedését a közösség tagjai és az iskola egyaránt vigyázta az otthon falain kívül. Általános volt a szomszédoknak, az utcabelieknek való segítség, ha szükség adódott rá, ugyanúgy, mint a rokonoknak. Gyakori volt a gyermekek részéről adott kézcsók, de ez csak a nagyszülőknek és szülőknek járt, sem rokonnak, sem falubelinek nem. A beszélgetés mindig egyoldalú volt: a felnőtt kérdezett, a gyermek válaszolt. Kérdeznie csak a munkával kapcsolatban lehetett. 431