Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Soós Éva: Büntetőszokások Karcagon a XVIII. század végén

Soós Éva Büntetőszokások Karcagon a XVIII. század végén A büntetések fajtái Régen is voltak olyan emberek, akik valamilyen módon a törvény ellen kisebb vagy nagyobb mértékben vétkeztek. Bűneiket azonban nem kell olyan egetverőnek gondolni, mert azok többnyire csak a káromkodás, illetlen viselkedés, ill. a lopás határáig terjedtek. Az akkori igazságszolgáltatás mégis kimérte méltó büntetését minden vétkezőre, ami különböző lehetett. De nemcsak törvényszék útján büntettek, hanem egy kisebb közösség, falu maga intézte el apró-cseprő ügyeit, nem fordultak felsőbb szervekhez. A nép azonban sohasem ítélt olyan szigorúan, büntetéseik pedig jórészt sértegetések, csúfolódások voltak. Szendrey Ákos: Népi büntetőszokások (Ethnographia 44/65) című munkájából megtudjuk, hogy a közösség mit tartott bűnnek és mit nem. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a hely és a bűnt elkövető személy meghatározó volt. Véteknek számított íehát: — a káromkodás (az, aki a templom körül vagy a szőlőben káromkodott, vétkesebb volt), — az asszonyok kocsmába járása, — gazdáknál az egyedüli pincézés (iszogatás), a részegségig menő korcsmázás, — vagy ha a férfi szeretőjének tárgyi ajándékot (pl. pénzt) adott. Nem számított viszont bűntettnek az orvhalászat, a falopás. Sőt a terhes asszony szabadon lophatott ételt vagy gyümölcsöt. Ha rajtakapták, nem bántották sohasem. A virtuskodás, az erő fitogtatása szintén nem volt elítélendő tett, hiszen azt mondták, hogy "nem az a legény, aki üti, hanem aki állja". A leányanyaság egyes helyeken bűn volt, és még a feleségül vétel sem állíthatta vissza a "megesett" lány becsületét, máshol azonban ezt nem vették ilyen szigorúan. 165