Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Ujváry Zoltán: Regionális kapcsolatok a népi kultúrában (Gömöri példák)

bordára a szövésnél volt szükség, tehát az árusítást a fonást követő időszakhoz igazították. Az árusítási idény kb. két hónapig tartott. Egyegy bordás a hátára vett kosárban olykor 100 bordát is cipelt. Gyalogosan járt, ezért csak pénzért árult. Az asszonyok gyakran közösen — hárman-négyen — vettek egy bordát. Vándorlásaik során a bordások mindig ott szálltak meg, ahol rájuk esteledett. Szállásadójukkal beszélgetve a helyi eseményekről tájékoztatták egymást, s így a bordások nagy területen a hírvivő szerepét is betöltötték. A Turóc felső folyása mentén fekvő Szászon és Lehotán faedénykészítéssel is foglalkoztak. Jelentős jövedelemforrást jelentett a dézsa, kád, a köpülő, a veder és a hordó eladása. Készítettek a háztartásban használatos egyéb cikkeket is, mint pl. sótartó, fatál, fakanál stb. A Turóc-patak folyása mentén lefelé haladva felkeresték a magyar falvakat, és áruikat pénzért vagy terményért cserélve adták el. Gyakran előre megrendelt árut szállítottak. Útjaik során újabb megrendeléseket vettek fel és a kívánságoknak megfelelően elkészített faárut pontos időre leszállították. A magyar gazdák és a szlovák mesterek között mindig barátságos volt a kapcsolat. Az áru átvételekor a szlovák árust rendszerint megvendégelték, a lovaknak abrakot adtak, megitatták, s ezalatt szívesen elbeszélgettek. Kisebb használati eszközöket készítettek Répáson, Filléren (Filiar, Ratkovske Bystré) és Popocson (Poproc). Főbb cikkek voltak: fakanál, faedény, sótartó, valamint kapa-, kasza-, csákány- és kalapácsnyél. A cikkeket Ratkóba vitték, ahol viszonteladók vették át, akik azután elvitték távolabbi falukba és városokba. Ratkó jelentős település, amelynek jómódú iparos lakossága volt századunk elején. Különösen ismertek voltak a ratkói suszterek, akiknek a botos, a papucs és a szattyán női csizma volt a fő készítményük. Ehhez a posztót és a bőrt helyben készítették. A bőrcserzők a híres jolsvai mesterekkel tartották a kapcsolatot. Az árucikkek bejárták az ország vásárait. Nagy szekereikkel az alföldi településekre is eljutottak. A kereskedés és az ipar Trianon után visszaesett, és szűk területre korlátozódott. A felvidéki vándorkereskedők és árusok kapcsán már a múlt században gyakran emlegették a sonkolyosokat, akik nagy területet bejárva a méhes gazdáktól megvásárolták a sonkolyt, amit hazaszállítva felfőztek, kipréseltek és a viaszt a gyertyaöntőknek eladták. A Turóc mentén Újvásár (Rybník) volt a nevezetes sonkolyos falu. A sonkolyt 152