Bagi Gábor szerk.: A szülőföld szolgálatában: Tanulmányok a 60 éves Fazekas Mihály tiszteletére – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 49. (1994)

Szabó László: A paraszti munkaeszközök terjedése Szolnok megyében (Gondolatok a statisztikai tudományok és a néprajz kapcsolatáról)

Az Ipoly völgyében (Vámosmikolán és Letkésen) gyűjtött adataink szerint minden típusú gazdaság kialakított néhány kisebb, mozgékony ágazatot, amelynek voltak feléledési és elhalási korszakai. A vagyonos (fél jobbágy telkes) családok csak néhány befektetést, s nagyobb jövedelmet igénylőt (fuvarozás, szőlő), a zsellérek egész sort: olyanokat, amelyek a természet adta lehetőségeket használták ki (gyűjtögetés, fafaragás, kosárfonás, részesmunkák). Egyik családnál minden családtagot beleszámítva 28 különböző tevékenységet lehetett összeszámolni. Mint megfigyelhető volt, a helyi felfogás lehetővé tette számukra azt, hogy egy felvállalt munkát egy jövedelmezőbb kedvéért otthagyhasson bárki, majd visszaléphessen az otthagyott munkahelyre (pl. répaegyeléskor még az uradalom elfogadta a néhány napos kilépést egy jónak ígérkező gomba- vagy málnagyűjtés miatt). A "melléküzemágakban" való munkát, melléktevékenység folytatását a fő tevékenység rovására tehát a helyi társadalom is szentesítette, s mindenki természetes jogának ismerte el. Ha azonban megnézzük egy ilyen gazdaság munkaeszközkészletét, s azt akarjuk, hogy ezeket a tevékenységeket eszközeikben is megragadjuk, azt kell tapasztalnunk, hogy munkánk csak félsikerrel jár. Számos jövedelmező üzemegységnek nincs külön szerszáma (pl. részesmunkák, gyűjtögetés, vagy csak nagyon jelentéktelen speciális szerszámmal találkozunk: kosárfonás, böllérkedés), amely nem tükrözi arányaiban, a többi szerszámhoz viszonyítva az üzem szerkezetét. Az egyik begyűjtött alföldi paraszti gazdaság alig különbözik a másiktól, legfeljebb ha egynéhány kézi halászszerszámban, méhészfelszerelésben, a szőlőművelés eszközeiben. A szerszámok együttese nem ad képet sem a munkamennyiségről, sem a napi életritmusról, sem az üzemszerkezetről és munkamegosztásról. Pedig ezeket a külön tevékenységeket munkaszervezetileg is jól megszervezett üzemágaknak kell tekintenünk egy-egy paraszti gazdaságon belül, hisz a paraszti gazdaság évi üzemmenete és jövedelmezősége nagyban függ tőlük. Ilyenkor válik érthetővé az, hogy bizonyos adók kivetése (pl. a viaszra) miért válhat egycsapásra állami méretekben is jövedelmezővé, s miért válthatott ki egy-egy rendelkezés a történelem folyamán olyan ellenállást, felháborodást, s vezetett végeláthatatlan perekhez (erdőlési jog, vizek szabályozása, réti halászat joga). A közösségnek már kialakult, de komoly mértékben nyilván nem tartott, s félig szabadon űzött foglalkozásait szüntették meg. A paraszti üzem egy jövedelmező ágazatának működését tették lehetetlen140