Makkay János: A magyarság keltezése – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 48. (1994)

Megyer törzs neve. Utóbbi először Konsztantínosznál olvasható, helynévként pedig csak 1086-ban: Mogurdi. Azonban egészen a 20. századig(!) a magyar nép, ország és nyelv neve nem ezen a saját elnevezésen alapult egész Európa népeinél és történetíróinál! 2.9.2. A bizánci forrásokban 902-től Árpád népére, majd a magyar királyságra vonatkozóan a leggyakoribb a TbíípKoi,='turkok vagy türkök (népe)', az országra Tovpxía, ritkán a "nyugati türkök". Más, biztosan török ethnikumú és nyelvű népek — a besenyők, kazárok — esetében a specifikus nevet használták. A türkök meghatározást a kazárokra, avarokra, szeldzsukokra, vardarióta türkökre (tehát a 10. században az Árpád népéből kiszakadt és a Vardar vidékére menekült csoportra) és az ottomanokra használták még, ezek kivétel nélkül török nyelvű török ethnikumok. Árpád népére, az országára előfordulnak még: nyugati türkök, ugrok/ungrok, sabartoi asphaloi (talán szavárdok), csak Árpád népére vonatkoztatva az archaizáló szkíták, hunok, szauromaták, dákok, paionok, gepidák (a "gepidák hajdani földjét uralok" értelmében?), géták, triballusok, pannonok. Van "az ungroknak is nevezett türkök" kifejezés is. Az archaizáló nevek inkább a későbbi, 11—12. századi forrásokban találhatók, ahol a türkök név kezd háttérbe szorulni. í 180 Alkalmanként türköknek nevezte Árpád népét Liudprand is. A türkök elnevezés szerint a bizánciak török (nyelvű) népnek tartották Árpád népét, ismerték lakterületüket, és pontosan azonosították őket Árpád népe másik nevével, a Hungarus-szal. Szó sem lehet tehát arról, hogy amikor Árpád népéről mint türk-röl esik szó, annak igazi ethnikai (vagy az általuk beszélt nyelvre vonatkozó) tartalma ne lenne, a türk név használata nem lenne más, mint csak egy általános 182 topos. Ezt a topos-felfogást élesen képviselte Czeglédy. Tudjuk azonban, hogy a bizánci diplomácia jó értesülésekkel bírt a Volga és az Al-Duna közötti eseményekről már az 5. század óta. Hiszen csak a valóságos tények ismeretében tudta közelebbi és távolabbi szomszédait a megfelelő eredménnyel egymásnak uszítani. Amikor tehát Leo követe 894-ben az Al-Dunánál a türkök fejedelmeitől (Árpádtól és Kurszántól) segítséget kért a bolgárok ellen, pontosan tudta, hogy kikhez fordul: nem téveszthette össze a türk nevű és nyelvű besenyőket a türkökkel. Vagy amikor a 6. század közepén Bizánc egymás ellen uszította az utrigurokat és a kutrigurokat, két testvér népet, akik ugyanazon a nyelven beszéltek, és életmódjuk is azonos volt, és azok rémítő véreng31