Bagi Gábor: A Jászkun Kerület és a reformországgyűlések – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 47. (1991)
perekben az egyenlőség mellett foglaltak állást, s előírták, hogy mivel a "Kerületek a Nemesekkel egyenlő kötelességeket visel, s a jobbágyokkal egyforma kategóriába helyeztetnének, s ezen okból az 1790. évi 20. art. a megyebeli lakosokra nézve a potentiatus /t. i. lehetőség/, avagy a sérelembeli esetekre való kiterjesztését is eszközölylyék". (10) 1826 februárjában a követek megküldték a diéta alsó táblájának követeléseit, melyben az uralkodótól a magyar kamarának a némettől való függetlenítését, a só árának leszállítását, a papírpénz megszüntetését, a protestánsok külországokban való tanulásának engedélyezését és a törvénytelen taxák eltörlését kívánták. A tudósítással a közgyűlés nem foglalkozott, s utasításokat sem adott. (11) Ez a magatartás már csak azért is érdekes, mert az ősz folyamán a Kerületek is felvetették a só árának leszállítását. (12) Április közepére jelentősen előrehaladt az országgyűlésen a rendszeres munkálatok újraindításának kérdése. Első lépésként kiadták a majd harminc éves, jórészt elavult, régi munkálatokat. Ezeket köztük az Almásy-féle operátumot - májusra a követek megküldték a törvényhatóságnak, mire a közgyűlés 10-én bizottságot nevezett ki azok megvitatására. ' A tiszti küldöttség észrevételeit ugyan hamarosan írásba foglalta, ám azok csak az új munkálatok előrehaladtával, s helyi véleményezésüket követően kerültek a közgyűlés elé. A Kerületek országgyűlési képviseletében 1826 nyarán váratlan zavar támadt. Somogyi főkapitány állandó betegeskedésére hivatkozva, József nádor hozzájárulásával lemondott követi tisztérői, majd augusztus 5-én végleg távozott a diétáról. /Hogy Somogyi lemondásának voltak-e politikai okai, azt pillanatnyilag még nem lehet egyértelműen meghatározni, tény azonban, hogy a következő országgyűléseken sem vállalta el a követi tisztet./ A nádor az új első követ kinevezését sokáig feleslegesnek tartotta. A szeptember 5-i közgyűlés a történetírói tevékenységéről ismert Horváth Péter /1756-1829. febr. 24./ (15) nádori alkapitányt jelölte szükség esetére Somogyi helyére, míg a nádornak azt a tudósítást tették, hogy "amennyiben az űjabbi követ küldését szükségesnek ítélné, e részben további utasítást adni méitóztasson". íl6) József nádor végül október közepén rendelte Horváthot Pozsonyba. 1827 elejére a Kerületekre nézve szerencsésen végződött a jászkun jogrend ellen fellépő helyi nemesek beadványainak ügye. A halasi, félegyházi és apáti lakosok "sérelmeit" az országgyűlésen szükségtelennek tartották felolvasni, s azokat a nádornak adták át. József 81