Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Györffy István és a magyar néprajztudomány nagykorúsodása

balladái voltak az igazi példák. Támogatta a finnugor összehasonlító nyelvészetet a magyar halászat, az őstörténeti kutatásokat a pásztorkodás terén elért számos néprajzi eredmény, de a döntő szót a nyelvtudomány és â történettudomány mondta ki; a néprajz csak megerősített, kiegészített. Segédtudomány volt, mert speciális tárgya mellett kölcsönzött módszerei, mások által megszabott feladatai voltak. Választott tárgyának csupán anyagfeltáró és kezdeti rendszerező munkái folytak még, sem egész területét, sem tárgyának igazi természetét nem ismerhette még. Az erősebb ág, a folklór kutatása nem tud elszakadni az irodalomtól: már nem írják át ugyan a népköltészeti alkotásokat, mint kezdetben; már túl vannak az első keserves tapasztalaton, a „Vadrózsapör"-ön, amelyben kitetszett a népes műköltészeti alkotások különbözősége; már a tudomány mércéjével mérhető forráskiadványai vannak. De elmélete, módszertana csak kibontakozóban van, s még Katona Lajos későbbi munkásságát is inkább a klaszszika-filológiai módszerek jellemzik. Az anyagi kultúra kutatása, a múzeológia még hátrább tart: 1872-ben a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya még csak finnugor és ázsiai anyagból áll, s az első magyar tárgy 1885 táján kerül a gyűjteménybe. Herman Ottó halászatról és pásztorkodásról szóló munkái ugyan rangot adnak a tárgyi néprajznak, Jankó János finnugor összehasonlító néprajzi kutatásai a kor színvonalán állanak, monográfiáiban helyet kap az anyagi és társadalmi kultúra leírása is, de igazi programot még az egyenetlen gyűjtés miatt nem adhatnak. Bátky Zsigmond 1906-ban megjelent múzeumi útmutatója is a gyűjtés, katalogizálás segítője: nem érett meg még a kutatás az önálló kérdésfelvetésre, a specifikus tárgy igazi természetének megismerésére. Jellemzőnek kell azt is tartanunk, hogy Jankó János monográfiáinak társadalomrajza ellenére 1919-ben Tagányi Károlynak, a történésznek kell felhívnia a néprajz figyelmét a társadalom olyan fontos kérdéseire, mint a hazai élő jogszokások megléte, gyűjtésének szorgalmazása. Kétségtelen, hogy a tudomány kezdeti lépéseket tesz a néprajz területén, s az elengedhetetlen anyagfeltárás folyik. A múlt század végén létrejött szervek, intézmények, fórumok éppen ezt az anyaggyűjtést segítik, terelik egységes mederbe, de még nem biztosíthatják az önállóságot, nagykorúságot. Nyilvánvaló az is, hogy a magyar társadalom szerkezete, a tudományok helyzete, céljai egy ilyen társadalomban kevéssé segítették elő egy olyan tudományág fejlődését, amelynek választott tárgya a társadalmilag alacsony sorban lévő, a közéletből kiszorított parasztság (nép) életének vizsgálata. Természetes, hogy az elért eredmények is nehezen 8