Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

Györffy István és a magyar néprajztudomány nagykorúsodása

épülhettek be a nemest, arisztokratikus szemléletű történettudományba, abba, amelynek első, jobbágyságról szóló monográfiája csak a század végén születik meg Acsády Ignác kutatásai nyomán, s amelyben a történettudomány olyan remeke, mint Tagányi Károly ezidőtt megjelent földközösségről szóló műve visszhang nélkül marad. Hiába, hogy PetőfiArany-Tomim nyomán klasszicizmussá érik a népiesség, irodalmunk még gyakorlatilag a korábbi, nemesi hagyományok bűvkörében él, s a népköltészettel nem találkozhatok. Mindez akadály, késlelteti a néprajz elért eredményeinek rögzülését, az önálló lét, a nagykorúság jegyeivel körülírható élet megkezdését. A felhalmozott anyag azonban egyre inkább lehetővé teszi a területek közeledését, a népi kultúra mélyebb megismerését, mind több a vita, a komplex kérdésfelvetés, s a világháború megpróbáltatásai, a forradalmak megtörik a nemesi történetszemlélet uralmát, kezdik felismerni a népben rejlő értékeket, társadalmi-politikai lehetőségeket. Ez megnyitja az utat a tényleges nagykorúság irányába. Györffy István, Bátky Zsigmond, Viski Károly, Bartók Béla és Kodály Zoltán nemzedéke az a szerencsés nemzedék, amely részt vehet ezen az avatási szertartáson. Munkásságukban nagykorúvá érik a néprajztudomány és kilép a segédtudományok közül: a húszas-harmincas években inspiratív és önálló kérdések özönét teheti fel a társadalomtudományoknak, s vezetője, irányítója lehet olyan összefogásnak, amely a magyarság egészének komplex kutatásával foglalkozik. S hogy ez így lehetett a természetesen formálódó tudomány és az ezt segítő történeti folyamatok mellett, ebben személy szerint legnagyobb szerepe Györffy Istvánnak van. 2. Bartók Béla és Kodály Zoltán a zenefolklórt emelte ezekben az évtizedekben vüághírre, olyan módszertani, elvi, rendszerbeli eredményekkel, amelyek megelőzték - s egyben kissé el is szakították - a néprajz egészétől a népzenei vizsgálatokat. A hagyományos értelemben vett, német mintára két részre szakadt (folklór, tárgyi néprajz) magyar néprajztudományt a Györffy-Bátky- Viski tudományszervező hármas a Néprajzi Múzeumra támaszkodva egyesítette, hozta azonos színvonalra, s teremtette meg a harmincas évek közepén a máig utói nem ért nagy összefoglalást, A magyarság néprajza négy vaskos kötetét. Hogy miért jutott ebben a folyamatban Györffy Istvánnak a legnagyobb szerep, miért volt ő a legnagyobb hatású etnográfus máig, azt már sokan vizsgálták: hivatkoztak széleskörű érdeklődésére, egyéniségének vonzóerejére, a gyakorlati és kor kérdéseivel való erőteljesebb kapcsolatára, szervező munkához, taní9