Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti munkaeszközök esztétikája

magasrendű foíklór művészet is él, de tudnunk kell azt is, hogy ezeknek a művészi értékű tárgyiasult alkotásoknak a zöme sem független a munkától, sőt éppen munkaeszközökön, napi használati tárgyakon jelenik meg az esztétikum csakúgy, mint ahogyan a szájhagyomány legtöbb jeles darabja is közös munkavégzéseken, napi tevékenység közben kerül előadásra. Érthető hát, hogy a paraszti munkaeszközök vizsgálata, a paraszti tárgyak munkával való kapcsolata alapvető összefüggéseket segít megérteni. Úgy véljük, ha e kényszerűségből munka központú társadalom művészetét a munkaeszközök oldaláról közelítjük meg, a művészet kialakulásának, létrejöttének és értelmének alapjait is feszegetni kezdjük. S ez több eredménnyel kecsegtethet, mint az őstársadalmak vizsgálata, hiszen közvetlenül szemlélhető és kitapintható bizonyos összefüggés: a munka és a művészeti tevékenység; a munkaeszköz és a művészeti alkotás viszonya. Ennek felfejtése talán érthetőbbé teszi írásunk elején felvetett kérdésünket is. Az esztétika sarkköve, az egyik központi kategóriája a szép fogalma. Ha e fogalmat a parasztságnál vizsgáljuk, a napi szóhasználatot vesszük figyelembe, meglepetéssel mondhatjuk, hogy e fogalom szinte egybeesik az etika hasonlóan sarkalatos és központi kategóriájával, a/ó fogalmával. A paraszti világon belül a szép és jó feltételezi egymást, csaknem ugyanaz, szinte felcserélhető egymással. Egy szépen megrakott szalmakazal jó is. Sőt csak az a jó. A kazal kialakult formája, héjazatának egyenletessége, a szálak egyirányba való legereblyézése ad csak tökéletes felületet, véd a beázás ellen, vezeti le a vizet, s emeli a szépséget egyben jósággá. A nádtető gerince, gerincének fonása nem szépnek, hanem jónak, beázástól, becsurgástól védelmezőnek készült. De e jóságnak szépség az eredménye: egyenletes, azonos nagyságú kötések, azonos távolságra, azonos vastagságú nádszálakból. Szinte éneklő ritmus, csakúgy mint a fonott sövényeké, védelmet nyújtó léc- vagy deszka kerítéseké. S hogy továbbra is a fonásnál maradjunk. Egy gyékény vagy szalma kupujka formája kialakult, klasszikussá érett, önmagában szép. De célszerű is: összeszűkülő szája megóvja attól, hogy felnyitva bármi belehulljon, bepiszkolja a benne lévő lisztet, magot. A kis szájon át ugyanúgy kiszedhető belőle minden a hozzáméretezett kanállal. Fonását tekintve egyszerű, s ezt szépnek látja a mai szem. Az is. A fonás tömörsége, egyenletes ritmusa azonban nem a szépséget, hanem a jóságot, a tökéletességet jelenti. A tömör fonás a szilárd formát, tartósságot biztosítja, s azt, hogy a benne lévő lisztből egy szem se hulljon ki. A szálak szabályos, egyenletes ritmusa 277