Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A paraszti munkaeszközök esztétikája

külső mutatója a belső szilárdságnak: ha e szálak nem határozottan párhuzamosak, egyirányúak, ritmikusak lennének, a megterhelt gyékényedény oldalra borulna, a súlytól előbb-utóbb szétszakadna. A forma tökéletessége, a fonás egyenletessége a jóságot szolgálja, a használhatóságot. De egyben szép is. Hosszú, szinte végeláthatatlan nemzedékek tapasztalata, tudása nyer megformálást, alakít ki egy-egy formát, s újul meg hozzáértők kezén koronként. A szép és a jó egysége, s az egység tökéletes létrejötte szolgálhatja a célt, a napi használatot, a vele való élés, a munka megbízhatóságát. De nemcsak a munka eredményénél, egy kazalnál, egy tetőgerincnél, egy használati tárgynál esik e két fogalom egybe, hanem alapvető és meghatározó sajátossága ez magának a munkaeszköznek is. A magyar paraszti munkaeszközök egyik legtökéletesebb darabja a kasza. Több évszázad kellett kialakulásához, a mai forma, sőt vidéken kénti változatok létrejöttéhez. Legtermékenyebb kézi szerszámaink között tarthatjuk számon, s ha hozzávesszük a kialakult munkaszervezetet - a bandában aratást — az emberi teljesítőképesség, termelékenység felső határáig emelkedünk. De látott-e már valaki földre letett kaszát? S látott-e ennél alaktalanabb, formátlanabb, szánalmasabb, sőt veszélyesebb tárgyat? Ahogyan ott fekszik félig elállva a földtől, mert a kacs nem engedi lesimulni, ahogyan a kaszacsapó alaktalanul kimered belőle. A formátlanság mintaképe e tökéletes eszköz. De vegye fel a hozzáértő. Ne dolgozzék vele, csak tegye a vállára: már körülöleli az embert vagy vállára simul s ég felé nyúló acélja nem sérthet meg senkit. A harmónia még tökéletlen; mert bár vinni szokták vállon, de nem ez a rendeltetése; beállni a rét vagy a búzatábla szélére, s megsuhintani, dolgozni vele. Ekkor, a munkafolyamat közben mutatja meg, mit tud, ekkor válik el, milyen. Hogyan áll a kézben, hogyan fekszik a földre, hogyan húz a hegye és a sarka (mert hiszen ez vág leginkább), hogyan terít a csapó. S mindez beállítható a kaszakarikával, a csapó madzagjával az emberhez, az ember méreteihez, mozgásához. Azt mondják valakire: szépen kaszál. S ha ezt mondják, tudjuk, igazi, jó kaszás. Jó munkát végez: nem teknős a tarló, nem hagy el szálakat, egyenletes rendet vág, egyenletesen terít, s a fal (a meghagyott talponálló búza) nyílegyenes, nem cikkcakkos, s nem veri-töri a szálakat. Tökéletes szép, tökéletes jó. Maga a szerszám, s maga a munka eredménye. S ha feni vagy kalapálja valaki a kaszát? A tárgy és az ember mintegy foglalatba, együtt, összenőve 278