Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A felnőtt kor szokásai a Tiszazugban

(gyakran közjegyző előtt), hogy mit tartoznak adni szüleiknek. Ha továbbra is együtt éltek, csak más irányította a gazdaságot, akkor háláiig való eltartást, tisztes temetést kötöttek ki, ha felosztásra került a birtok, akkor úgynevezett kommenciót kapott a szülő, s mellette kikötötték a gondozást, tisztes eltakarítást. A tiszazugi gyakorlat megegyezett az országossal: általában a legfiatalabb gyermek vagy utóbb egyetlen leány vette magához a ház öröklése fejében az öregeket. Ahol sem nem akart a gazda levetkőzni, sem nem akarta a parancsolást, irányítást kezéből haláláig kiengedni, ott az öregkor egyik jele a végrendelet megiratása volt, rendszerint a szomszédok tanúskodásával. A felnőtt kor és öregkor ilyen elválasztása azonban nem általános jelenség, hiszen csak a birtokkal, tulajdonnal rendelkezőkre vonatkozik. A nincsteleneknél hasonló jele az átmenetnek nem volt. A falu társadalma azonban mégis számontartotta, hogy egy addig aktív ember kiöregedett a munkából, a házhoz, a házkörüli napi tevékenységhez láncolódott egyértelműen. Abban az esetben ugyanis, ha a család együtt maradt, a fiatalok nem költözködtek el a háztól, hanem az öregekkel együtt laktak, a falu népe egy idő után megkülönböztetéssel élt. Addig a házban lakókat az öreg után, a családfő után tartotta számon: Bencsik János, Csete Lajos háza, Bencsik Jánosék, Csete Lajosék. Az öreg házhoz kötődésével, munkából való kiszakadásával vagy használni kezdte az Öreg jelzőt: az öreg Bencsikék háza vagy pedig fiáról nevezte el, s az öregek nevét többé csak az érdeklődő idegen idézte fel bennük: Csete Imréék, az addigi Csete Lajosék helyett. De örökölhette a vő is a nevet ilyen módon: az öreg Bona veje, s nem Bana Sánáorék. Mint említettük, ez azonban hosszú folyamat végén bekövetkező váltás, s ezt a számontartás szokásának megváltozásán kívül egyéb jelek nem határolják el a korábbi korszaktól. A változás lényege pedig a követkeő: az öreggé vált ember kiesik a munkából, a közéletből, megszakadnak közvetlen társadalmi kapcsolatai, szerepét, helyét, munkáját más veszi át. A fő és egyetemes motívum a munkából való kiesés, ez változtatja meg a társadalom vele kapcsolatos eddigi álláspontját. Ez pedig önmagában mutatja, hogy a felnőtt kor leglényege, kritériuma a teljes értékű, munka végzése. S itt kell visszatérnünk az elején felvetett, kérdésre: vannak-e, s egyáltalán melyek a felnőtt kor szokásai? .Hiszen a felnőtt kor egészét jóformán a munka teszi ki, szinte valamennyi cselekmény, szokás, szórakozás, rítus munkával kapcsolódik össze, ahhoz kötődik. A felnőtt kornak olyan önálló szórakozási és játék alkalmai, mint a gyermek kornak és az ifjú kornak nincsenek. Ebben az értelemben tehát tisztán felnőtt 136