Szabó László: Néprajzi tanulmányok – Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 46. (1989)

A Tiszazug történeti és néprajzi kérdéseiről (Szabó István–Szabó László)

szívesen foglalkozott volna vele. 1976-ban, amikor munkaközösségünk a Tiszazug szőlő- és gyümölcstermesztésének vizsgálatát tűzte ki célul, már csak a hajdani, tizenöt éve még virágzó és jól termő szőlők és gyümölcsösök romjaival találkozott. Felverte a gaz, s kiszántásra ítélték. Elpusztult vele együtt az a szubjektív mozgató erő, amely a lakosság szőlőhöz való viszonyát majd egy századon át meghatározta, semmivé lett a felhalmozott, szőlővel kapcsolatos ismeretanyag, amely nemzedékek kezén formálódott. Hatalmas kölcsönökkel megkezdték a kiszántott szőlőterületek nagyüzemi igényekhez igazított, kordonos rendszerű telepítését. A szőlő azonban mindmáig nem nyerhette vissza a táj életében korábban betöltött szerepét. Mindezen túl a leglényegesebb az, hogy a hagyományos telepítésű szőlőterületek kiszántása semmivé tette a paraszti tőkefelhalmozás majd egy százados egész eredményét. Eredményei ugyanis szőlőbeli lakásokba, építményekbe áramlottak, kisemberek életkörülményeinek, életfeltételeinek javítását szolgál, a nagyobb gazdaságokban pedig bortárolók, hordók, prések, permetezők stb. minőségi szintjét emelték. Ez a készlet, az épületegyüttesek értéktelenné váltak, megsemmisültek. E tájon jelentős uradalmi felhalmozás sem ment végbe, így a kollektivizálás során, vagy megelőzően, a földosztásnál a szőlőben hasznosítható eszközanyagon túl nem volt mit köztulajdonba venni. A szőlőből beköltözött lakosságnak — ha egyáltalán helyben maradt - új lakóházakra volt szüksége, s ez nem az életkörülmények javulását, hanem inkább lakásprobléma kialakulását jelentette. A társadalom főbb kérdései: újjátelepülés jogállás, vallási viszonyok, társadalmi rétegek, munka- és üzemszervezet, életszínvonal Etnikai és történeti szempontból rendkívül fontos az, hogy a Tiszazug népességének egy részét, főként a Dél-Tiszazugban kontinuusnak tekinthetjük. Több irányú történeti, néprajzi és antropológiai vizsgálatok igazolták, hogy e tájon a lakosság egy része a török idők, majd a Rákóczi szabadságharc idején sem pusztult el teljesen, hanem a szigetekre, halmokra, hátakra menekülve, vagy a Tisza ellenkező partjára átköltözve túlélte a viharos időket. A táj gazdálkodásának, kultúrájának hagyományait ez a réteg örökítette tovább. Természetesen vannak olyan települések is, amelyek népe teljesen elpusztult, vagy a falu hosszabb ideig néptelen volt. 104