Kaposvári Gyöngyi – Bagi Gábor szerk.: Jubileumi tudományos ülés a jászkunságiak bácskai kitelepülésének 200. évfordulóján: Kisújszállás, 1986. április 19–20. – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok közleményei 44-45. (1989)
Gulyás Katalin: Jászkisériek a bácskai kirajzásban
szerepelnek benne. Az adatsorok elemzéséből kitűnik, hogy a török kiűzése után újratelepített területeken a Jászkun Kerületek népsűrűsége volt a legalacsonyabb (20 fő/km 2 ). Itt azonban figyelembe kell venni azt is, hogy ez az átlag három terület meglehetősen eltérő értékeiből adódik össze. A legsűrűbben lakott a Jászság volt, melynek eredeti népessége a legkevésbé pusztult el a török időkben. A Nagykunságban mintegy 10 000 fővel kevesebb ember élt, de a vízborításos határrészek itt voltak a legnagyobbak. A Kiskunság népsűrűsége volt a legalacsonyabb, mivel a zömmel jász helységek által bérelt pusztákat — részint természeti viszonyainál fogva is — jobbára még csak legelőként hasznosították, s az állandó lakosság így még igen csekély volt ekkoriban. A Jászság és a Nagykunság magasnak mondható népsűrűségi adatait tekintve nyilvánvalónak tűnik, hogy a bácskai mozgalmak kibontakozásának idejére a hagyományos ártéri gazdálkodás, mely az áradások által létrehozott természeti adottságokat sokoldalúan hasznosította, a növekvő népesség élelmiszerszükségleteinek kielégítésére egyre kevésbé felelt meg. 3. A földbirtokviszonyokban rejlő okok Amikor 1785 augusztusában a kerületi kiküldött összeírta a kitelepülni szándékozók családtagjait és javait, egyenként tisztázta minden esetben a távozás okait is. A legtöbben (30 fő) erre azt válaszolták, hogy nincsen földjük, 16-an pedig birtokuk kicsinységére hivatkoztak. A telepesek társadalmi helyzetét már ez alapján is meghatározhatjuk. Egy személy kivételével ugyanis, aki mestersége gyakorlása végett kívánta Kisért elhagyni, a földnélküli irredemptusok, zsellérek, valamint a kisföldű redemptusok közül kerültek ki a kitelepülök. Főként az utóbbiak érezhették helyzetüket reménytelennek, mivel kezdettől fogva bekapcsolódtak a mozgalomba, s lemorzsolódásuk mértéke is kisebb volt, mint a földteleneké. A ténylegesen leköltözötteket tekintve jóval kisebb volt a kisföldűek és a földnélküliek száma közötti különbség, mint a fentebb idézett adatok. A kisföldű redemptusoknak már földváltó őseik sem tartoztak a leggazdagabb kisériek közé, s az amúgy sem nagy tőkeföld az elkövetkező nemzedékek során még csak tovább aprózódott. Ebben elsősorban az öröklésnek volt nagy szerepe, valamint annak, hogy a 60-as évektől többen 115
