Gulyás Éva: Egy őszi pásztorünnep és európai párhuzamai: Adatok a Vendel-kultusz magyarországi kutatásához – Szolnok megyei múzeumok közleményei 42. (1986)

állomány. A merinó juh sokkal érzékenyebb, több gondozást igényel, a betegségeknek is jobban ki van téve, mint a rideg tartás körülményeit jól tűrő rackajuh. Ezzel függ össze, hogy a dögvész és más állatbetegségek ellen védő Vendel tisztelete az új fajta megjelenésével fokozottabb mértékben kezd hódítani. Népi tiszteletét az időnként pusztító állatvészek, illetve az ellene való védekezés is kiválthatta. Nevezetesen az 1830-tól pusztító marhavész, melyről FODOR FERENC írja, hogy „nagy csapás volt a jászok állattenyésztésére az 1830—35 évek között dühöngött marhavész, amely pl. Apátiban csupán 1834—35 telén 102 darab marhát és 58 lovat követelt áldozatul. Ez is oka annak, hogy a Vendel emlékek ettől kezdve sűrűbben jelentkeznek. Nem sokkal később, 1832-ben készült a Jászárokszálláson álló szobor, mely „marhadög ellen" kéri Vendel védelmét. A Jászság Vendel-tiszteletének központja Jászberény volt. Itt állt a legtöbb szobra (összesen öt) a határban és a legelők szélén, itt alakultak Vendeltársulatok. A ferences templom Vendel oltáránál gyűltek össze a jászberényi és a jászsági juhászok Vendel napján. A kultusz ennélfogva innen sugárzott ki a Jászságra, a jászsági kirajzások révén a Kiskunságra és a Tápió menti településekre. A Jászság ebben a tekintetben is, hasonlóan a népi kultúra más területeihez, erőteljes hatást fejtett ki és a maga hatáskörébe vonta kultúraközvetítő szerepével az Alföld egy jelentős részét. Közép- és Kelet-Magyarország Vendel kultuszának szélesebb körű elterjedésében így maga is döntő szerepet játszott. A Vendel-kultusz gyökerei Európában a XI—XII. századig nyúlnak viszsza. A kultusz eredetével és európai elterjedésével ALOIS SELZER foglalkozott, aki St. Wendelin. Leben und Verehrung eines alemannisch-frankischen Volksheiligen címmel monográfiát írt, melyet 1936-ban adtak ki Saarbrückenben. Eszerint szent Vendel kezdetben helyi tiszteletre tett szert, az I. évezred végéig a trieri püspökség területén ismerték. Először a vétkesek és megszorultak oltalmazója, sírhelye menedék- és zarándokhely. A 14. században már az egész alemann-frank kultúrterületre kiterjedt tisztelete, ebben az időben pestis- és járványpatrónus (Pest- und Seuchenpatron), más ismert pestispatrónusokkal - Sebestyén, Rókus — együtt említik. Mellette különböző betegségek védnökévé vált, így fejés szemfájás, köszvény, reuma, törés, s más gyógyíthatatlan betegségek patrónusa, sőt természeti csapások, tűzvész, árvíz esetén is hozzá folya48