Kormos László: Kenderes története. Oklevéltár 1728-ig (1979)

42. Debreceni Papp István, aki 1814-184-9 között volt kenderesi református lelkész az egyházközség történetéről - idős emberek elbeszélései alapján feljegyzéseket készitett. E feljegyzések részletesen beszámolnak a török időkről, majd a Rákóczi szabadságharc előtti és utáni esemé nyékről ugy ahogyan az a nép ajkán és emlékezetében élt. Részletek a feljegyzésekből; "Hogy a török birodalom alatt az ekklézsiák békességbe élhettek, bizonysága ennek tsak az az egy is ; hogy midőn 1673-nak a végén és l6?4-be a Református és Lutheránus Prédikátorok és tanitók a pozsonyi törvényszékre tzitálódtak és akik ott megjelentek, többnyire a nápolyi gájákra eladattak; akkor a török és az erdélyi fejedelem,a magok birodalmakból oda egy tanitót sem eresztett el. Jól lehet az akkori háborús időkban,valamint más ugy ezen helység és ekklézsia is, sok viszontagságokon mehetett keresztül, megmaradt mind ez épségben egészen az 17o4-ik esztendeig. Ekkor 2-ik Rákóczi Ferentz Fő vezére gróf Károlyi Sándor, a bátskai rátzokat magához édesgetvén, seregestöl jöttek azok a Rákóczi fejedelem segitségére.De ebből az eggyességből semmit sem tudván Deák Ferentz, Rákóczi egyik T

isza körül levő kapitánya, és az rátzokat ellenségnek gondolván, azokkal össze csapott, mellyen a ratzok meg bosszankodván Rákóczinak többé nem hivén, Pétsen, tul a Dunán, és itt a Tisza mellyékén, iszonyú pusztitást és kegyetlenséget vittek véghez. Ezen pusztitó kegyetlenségnek szomorú áldozattya lettek körültünk:Ecseg,Marjalaka, Kakát,Bánhalma,Csorba, Fegyvernek, etc. és ezen mi helységünk is. Itt a históriát egy kevésbé meg szakasztván, egy tradiciót irok le : ... /в részben elbeszéli öreg Mikola János elbeszélése alapján, hogy annak egyik belgrádi útja alkalmával "egy rác faluban" egy öreg "rác" elmesélte a Kenderes környéki harcok történetét is , melyből Debreceni Papp István által fel is jegyzett részlet igy szól:/ Minekutánna a ratzok el pusztitották a Tisza mellyékét, még azután háromszor fodultak meg arra prédálni. Harmadszor ő~is elment mint fiatal ember, a kapitányok volt Kara János, voltak mindössze mintegy 800an. Mindenütt pusztaság lévén, egész Debrecenig prédáltak és a mit a mezőn kaphattak marhát el hajtották. Midőn jövet Szoboszlónál járnának, a szoboszlai toronyba meg ütik és keményen verik a nagy dobot. Ekkor már több izban is megfordultak a ráczok, mondjak a kapitányoknak Kara Jánosnak; Kapitány uram mennyünk, siessünk, ugat a hajdúk kutyája, még ma meg mar bennünket. Siettek is a ratzok és már Kardszagot el hagyván, s bátorságban gondolván magokat, Kardszagon'innen letelepedtek, vagdalták az elhajtott marhát, sütöttek, főztek. Mikor nem is vélték, ott teremnek a hajdúk. A hajdúk kapitánya, kit is tsak Fekete Katzagánqs vitéznek neveztek /mivel fekete katzagány volt a nyakába és a régibb ratzok vitézségéről ismerték, /kár hogy a nevét nem tudhatni/ körül nyargallya a rátzokat, Kara János is a rátz kapitány lóra kap, össze csap a fekete katzagános vitézzel, de alig villámhatott meg egyszer kétszer a kardjok, mindjárt a Kara János feje a földön hevert. Ekkor a ratzok meg ijjedvén mindeneket ott hagyván, futásnak - 44 -