Kormos László: Kenderes története. Oklevéltár 1728-ig (1979)

eredtek, kiket is a hajdúk űzőbe vévén ölték, vágták őket egésszen a Simái berekig /mely bereknek maradványi Túrhoz nem messze most is láthatók és most is annak neveződik/ Ezen berekbe némely rátzok al bújtak és azután egy néhány nap múlva mindőn már semmi lármát nem hallottak, jöttek ki a berekből, de tsak 12-en kik közt volt ezen'öreg rátz is és sok félelem, bujdosás közt vergődtek vissza hazájokba. Ez időtől fogva, nem mertek többé a rátzok prédára járni Magyar Országba. Ettől az elesett Kara János nevű rátz kapitánytól neveződött az a töltés, mely Karcag és Kisújszállás között van : Kara János gáttyának. így hevert a maga szomorú'hamvaiba eltemettetve egy néhány esztendeig ezen helység és ekklézsia. Mert Rákóczi Ferentznek az országból való kimenetele után is, amely történt 1711-be, amint a fent irt öregektől hallottam., a kurutzoknak egy Szűcs János nevű kapitánya, egy néhányad magával, itt még akkor a templomunk alatt levő rétbe lappangván,ezenn mostani, de akkor pusztán álló toronyba vigyázót tartván, innen tsapkodtak ki prédára, a jövő menőket kiket látták hogy vélek birhatnak, meg fosztván. Erről a Szűcs János kapitányról sokat históriáztak az öregek, egyet azok közül ide irok azért, hogy az akkori időnek mintegy bizonyossága lehet. Egyszer t.i. a horonyba levő vigyázó kiáltya, hogy Kisújszállás felől, keresztül a réten, jön egy kék köpönyeges ember. Szűcs János, minthogy csak egy ember volt, mint kapitány vetette magát, hogy egy embertől meg nem ijjed, eleibe megy, kéri toile a köpönyeget,mondván, hogy arra neki nagy szüksége van; az ember kérdi, hogy kitsoda ? mag mondja a kapitány a maga nevét. Az ember erre le— tariti az útra a köpönyegét, egyik szélére áll, kardot ránt, mondja Szüts Jánosnak, állyon a másik végére, probállyuk ki á lesz a köpönyeg. Ekkor bámul el Szüts János, meg sem gondolva, hogy a köpönyeg alatt fegyver is van; oda áll a köpönyeg másik végére, de alig tsap— nak össze, amaz mindjárt ki vágja a Szüts János kezéből a kardot s ezt mondja, vegye fel kapitány uram a kardját, állyon hajre, szégyelletébe Szüts János bejre állt, ismét egyszer neki vágja amaz a kardját s mondja : vegye fel még'e^yszer kapitány uram a kardját, jobban meg markollya, állyon. hajre. De Szüts fel vévén a kardot többé a köpönyegre nem mert állani, hanem azt mondotta : Tiéd barátom a köpő — nyeg, menny el békével s egyszer a mind kérte, hogy mondja mag ki légyen s hová megy ? De az fel vévén a köpönyeget tsak azt mondotta : Másszor gondolja meg kapitány uram, hogy kinek allya el az uttyát, láttya hogy kezembe volt, sőtt még most is ott van az élete, ha akarom; tanullya mag, hogy aki illy háborgós világba maga, egy ember el mér indulni, nem ijjed az meg a maga árnyékától; ha maga kapitány uram minden legényeivel állott volna is'eleimbe, még is паж.egy könynyen engedtem volna oda a köpönyegemet. Oda'fellyabb az öreg Mikola traditioja után el felejtettem megjegyezni ... /itt leirja* hogy valahol Belgrád felé jártukban öreg Mikola és Szűcs János kanderesi lakosok egy kis falu tornyában találtak, rá a kendaresi templom egyik harangjára, melyen az év szám ezerhatszázas volt, a felirását s a teljes dátumot már nem tudták s a falu nevét is elfelejtették. Azután igy folytatja :/ Ezen szomorú pusztuláskor, ki lehetett ezenn ekklézsiának prédikátora, tökalletes bizonyossággal ugyan nem tudjuk, a fant irt öregek után azt lehet következtetni, kik az ő atyajáiktól hallották, hogy akkor Prédikátor volt Pap Sámuel, ki roffi születés volt ... /Itt a lelkészről ir, majd igy folytatja tovább:/, aki kávés hallgatóival, az akkor - 4-5 -