Hegedűs Kálmán: Tisza Cipőgyár Martfű – A Damjanich János Múzeum közleményei 36-37. (1974)

II. A BATA-KONSZERN TÖRTÉNETE A II. VILÁGHÁBORÚIG A 19. század második felében az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozott Magyarország és Csehország is. Az osztrák politika sikeresen alkalmazta e két országra a „divide et impera" elvét. Magyarországgal 1867-ben „kiegyezett", államrendszerét dualistává alakította, egy fő alatti egyesülését elismerte, míg Csehországot Ausztria tartományának tekintette. A Monarchiában a cseh országrészek voltak iparilag a legfejlettebbek. Az üzemek fele is ott helyezkedett el. Az osztrák tőke szerepét lassanként a cseh tőke vette át. Az ipari forradalom Csehországban 1867-től erőteljesebben kibontakozott. A gyári termelés a textil- és mezőgazdasági iparban honosodott meg leghamarabb. A gépipari középüzemek részesedése az össztermelésből 75%-ra emelkedett a század nyolcvanas éveiben. A fejlett gépgyártás minden iparág gyári jellegűvé válását nagymértékben előmozdította.

9 A cipőipar azonban — különösen gyártási módszereit tekintve — elmaradott volt Csehországban és Ausztriában egyaránt. Míg a könnyűés nehézipari ágak egész sorában már a század 70-es éveitől fogva uralkodóvá vált a nagyüzemi termelés, addig a cipőiparra a szétaprózott, kisüzemi termelés volt jellemző. E kisüzemi termelésnek néhány központja fejlődött ki a század végére Csehországban. Ezek között viszonylag kevésbé jelentős volt a morvaországi Zlin. Vasútja még nem volt, messze esett az ország jelentős ipari és kereskedelmi központjaitól. Érdekes jelenség viszont, hogy a Zlin környéki valach és morva falusiak háziiparszerűen régtől értettek bizonyos fajta egyszerű nemez- és bőrcipők készítéséhez. Ez igen előnyös volt a cipőipari vállalkozók számára, akik „szétszórt manufaktúra"-rendszerhez hasonlóan dolgoztatták az egyetlen munkalehetőséggel bíró, könnyebben kizsákmányolható paraszti rétegeket. 9