Bellon Tibor: Karcag város gazdálkodása. Földművelés. – A Damjanich János Múzeum közleményei 34-35. (1973)

tehenet, egy anyakocát, két hízónak,való malacot és korlátozott számit baromfit engedélyeztek. A hagyomány szerint ez a gazdálkodási forma volt a legáltalánosabb. Ehhez fűződik az a szokás * hogy különösen ha a gazdának több tanyája is volt, akkor egyikből költöztette a másikba a cselédeit. Ezt a hetet, melyen a költöztetés zajlott, cigány

hétn

ek nevezték. Nagy tömegeket mozgató, évenként rendszeresen megismétlődő vándorlás volt ez. , A szolgatanyás mindig családos ember volt. Ha az öregbéres megnősült, nem maradt meg tovább a gazdánál, hanem szolgatanyásnak elszegődött. Ez a korábbi állapotához képest szabadabb forma volt, a felemelkedés nagyobb reményével, nagyobb kereseti lehetőségekkel. A gazda sem avatkozott bele ugy a mindennapi munkába — egyszóval az önállósodás utján egy lépéssel előbbre lépett a cselédből lett szolgatanyás. Feles bérlet Aki egy kicsit összeszedte magát és tudott venni igavonó jószágot, gazdasági eszközöket - az ha csak egy módja volt rá, feles földet vállalt. Itt a gazda adta a vetőmag felét, s minden munkát a feles végzett saját erejével. A megtermelt javaknak is a fele illette a gazdát. Legtöbbször ennél a formánál is a gazda tanyáján laktak, de most már nem volt korlátozva, a jó— szágtartás, s a gazdasszonynak sem kellett baromfit adni. Az az általános vélemény^ hogy sokkal kedvezőbb viszonyokat jelentett ez a forma, mint az előbbi, szolgatanyásság. ~ 176 -