Benedek Gyula: Tiszapüspöki története – A Damjanich János Múzeum közleményei 26-27. (1970)
Miután sok régi házat is megújítottak, jelentős eltolódás következett be a lakóházak korának összetételében. 1959-ben a meglévő lakóházállományból: — 1900 előtt épült 125 — 1900—1944 között épült 433 — 1945—1948 között épült 39 — 1949—1959 között épült 123 lakóépület. (373) Ezzel a II. világháború utáni házhelyosztással be is települt az árterületi árvízmentes homokdomb (a valamikori sziget) és a jövőben meg kell találni a terjeszkedés új irányát. A község lélekszáma a konjukturális fejlődésnek megfelelően 1950-ig szaporodott, ezután azonban csökkeni kezdett. Így olyan érdekes helyzet állt elő, hogy a lakóházak száma körülbelül százzal szaporodott, a lakosok száma viszont közel háromszázzal csökkent. A lélekszám csökkenésének közvetlen oka az volt, hogy mezőgazdaság a fokozódó gépesítés következtében mindkevesebb munkaerőt tudott lekötni. 1950—1957 között hetvenkettő család költözött el Tiszapüspökiből nagyrész ipari munkavállalás következtében. Szolnokra tizenkilenc, Budapestre tizenegy, Törökszentmiklósra és Besenyszögre három-három család költözött el, a többi harminchat család pedig a szélrózsa minden irányába. Az elköltözések következtében így alakult a lélekszám: Évszám Lélekszám Férfiak száma Nők száma Lakóházak száma 1944 2478 1229 1249 613 1949 2264 1303 1361 652 1954* 2814 — — — 1959 2565 — — 724 Források: 1944. Helységnévtár 179. old., 1949. KSH. Népszámlálás 9. fej. 170. és 246. old., 1954. KSHSZ. 411. old., 1959. KSHSZ. 11. old. Az elvándorlásokkal párhuzamosan kezdődött a társadalom belső átalakulása, átrétegeződése is. Ez a folyamat már 1950 előtt is megfigyelhető, de még nem ölt átfogó méreteket. 1950 előtt a parasztság rétegeződésében van kisebb változás, a földosztás következtében eltűnt a napszámos és cseléd réteg. Viszont igen megizmosodott a közép- és kisparasztság. Az iparban dolgozók száma is növekedett a felszabadulást megelőző évekhez viszonyítva, a többi osztályoknál nincs lényeges arányváltozás. A társadalmi átalakulás következtében a korszak végére megingott a paraszti életforma egyeduralma Tiszapüpökiben. Az iparban dolgozók azonban nem helyben, hanem a környező ipari góc* Az 1954. évi lélekszámrekord nem belső szaporodásból adódott hanem abból, hogy a Kilián György Repülő Tiszti Iskola Tiszapüspökiben állomásozó ill. lakó állományát is beszámították. 176