Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig – A Damjanich János Múzeum közleményei 11-14. (1967)
dálkodás 1816-ban 352 holdon folyt, melyhez 584 kaszás rét jövedelme járult. 1 A mezőgazdasági árutermelés, kereskedelem megindulása, az ipari fejlődés, melyről részletesen az előző fejezetben szóltunk, a parasztpolgárosodást elősegítő tényezőként szükségessé tette a helyi piacon túl a vásártartást is. A környező községek a vásárok révén jelentős gazdasági előnyökhöz jutottak és kecsegtető példává lettek a kunmadarasiak számára. Karcag 1734-től vásártartási joggal rendelkezett. A XIX. század elején Kisújszállás, Túrkeve, Kunszentmárton számára nyílt meg a vásártartás lehetősége. 1809-ben Kunmadaras, a szomszédos Kunhegyessel egyidejűleg folyamodott vásártartási engedélyért. A kunmadarasiak, bécsi ágensük, Vitéz József által adták be kérelmüket és 1811. október 8-án sikerült megkapni. A privilégium díszes kötetét 1812. január 3-án ünnepélyes keretek között vették át Kunmadarason és az első országos vásárt áldozócsütörtökön tartották meg. A vásárok jövedelme a községet illette meg. 2 A vásártartási privilégium birtokában Kunmadaras ténylegesen a mezővárosok szintjére emelkedett. Régi nevét megváltoztatta s nagykun Öntudattal Madaras helyett Nagy Kun Madarast kezdte használni. Az anyagilag megalapozott fejlődést más tényezők is támogatták. Ezek között megemlítendő a rohamos népszaporulat. A község lakóinak száma 1760-—1800 közötti 40 esztendő alatt háromszorosra emelkedett. A népszaporulat a Jászkun kerületben előnyös volt, mert az adó tételes elosztása kedvezőbben alakult. A népesedés üteme megkívánta a lakóházépítés gyorsítását is. A XIX. század elejére nagy területre kiterjedő kertváros jött létre az évről-évre ismétlődő portaosztások révén. 3 Az egyre szaporodó házak a századfordulóra kialakították a városképet. A portaosztásokról vezetett névjegyzék alapján megállapíthatjuk, hogy 1784-ben, 1788-ban 3—3 utcát jelöltek ki, 18ÖÖ és 1802-ben ismét két—két utcával gyarapodott a város. 1804-ben betelepítették az Újvárost és 1805-ben a Laposon és a Csárdánál mértek portahelyeket. 1810-ben a Tóparton építkeztek, 1812-ben a régi temető félen és az Üjváros vásár felé eső részén nyitottak új utcákat. A kiosztott portaszámok híven tükrözik a fejlődést. 1800-ig 147, 1800—1812-ig 312, 1812—1830-ig 224 portát mértek ki a lakosoknak. A török idők visszafejlődése, az újratelepedés utáni anyagi rendeződés, a redempcióval megkezdődő polgárosodás a népszaporulatot a lakóházépítés tükrében a következő számszerű adatokban mutatja:
