Kormos László: Kunmadaras fejlődéstörténete termelőszövetkezeti községgé alakulásáig – A Damjanich János Múzeum közleményei 11-14. (1967)
egyetlen tehén, néhány sertés nevelése vált szánjukra lehetségessé a takarmány termelés és kaszáló terület kis kapacitása miatt. A szomszéd földesuraktól bérelt legelő árendátori összegének kifizetése nehézségekbe ütközött, ezért inkább kevesebb állatot tartottak. w . A szegényebb redemptusok az elszegényedés elől úgy próbáltak menekülni, hogy árendálás révén igyekeztek szaporítani szántóföldjeik nagyságát. A felemelkedő redemptusi osztály azonban az árendálásra kevés lehetőséget adott, ök csak bérmunkásokat voltak hajlandók foglalkoztatni s lehetőleg a teljes függőségbe kerülő irredemptusok közül. Az elszegényedő redemptus kénytelen volt más községekben árendátor földet váltani, ha el akarta kerülni a tönkremenést. A környező községekben azonban a földárenda összege olyan tetemes volt, hogy erre csak azok vállalkozhattak, akik megfelelő állatállománnyal, s korszerű technikai eszközökkel rendelkeztek. A felmerülő nehézségeket úgy próbálták áthidalni, hogy árendátori szövetségbe léptek többen egymással és közös erővel vállaltak földbérleteket. Sokszor ez a bérlet vitte a pusztulásba őket. 1779. június 10-i árverési per aktái világosan bemutatják e korszak árendátorainak helyzetét. J. Farkas Györgynek 290 Ft 36 krajcár árendátori tartozása fejében fekvő jószágait, házát, portáját, rajta levő épületeivel együtt és szántóföldjét 220 Ft-ra becsültették. Az adósságot ez nem futotta, ezért két évi haladékot kapott azzal a feltétellel, hogy az adósságon kívül a vetés terméséből és kaszáló szénájából minden tizedik dézsmát adja a földtulajdonosnak. 1 "' Még nehezebb helyzetben éltek a földnélküli irredemptusok és a subinquilinusok, akik napszámosként, szolgaként, vagy béresként, aratőként s egyéb földművelő bérmunkából, kisebb részt kontárságból és ipari bérmunkából élő lakosként tengődtek. 1756—1848. között a munkabéreket több alkalommal meghatározta a tanács, de a munkabérek emelkedése nem állott összefüggésben a megélhetési gondjaik nehezedésével. A természeti csapásokat, járványokat tragikus módon szenvedték meg. A kunmadaras! tisztviselők és szolgák fizetési könyvéből, a tanácsvégzési jegyzőkönyvek bérrendezést kimondó határozataiból rekonstruálhatjuk e korszak bérkategóriáit, melyek betekintést nyújtanak e néposztály nehéz anyagi helyzetébe. 1769-ben az első osztályú béres évi bére 12 Ft, 4 véka vetés, 4 marha vágás és 16 Ft 48 krajcár ruha vásárlási átalány, vagy természetbeni szolgáltatás, a másodosztályú béresnek 7 Ft készpénz, 3 véka vetés, 2 jószágvágás és 13,21 Ft értékű ruha, vagy annak megfelelő pénz, a harmadik osztályban 3 Ft készpénz, 1,5 véka.vetés és 9,31 Ft érték ruha volt a 103
