Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

kat, melyeket sövényfonások tartottat,. Könnyen űjjáépítbDették. Az els-> épületek még nem voltak maradandó» jellegű építmények; építési gyakorlatukat leginkább szükségépületek készítési módjai őrzik, vagy sövényfalú-sározott gazdasági épületek.

16 önkéntelenül is felvetődik bennünk m kérdés, hogy az új' „telepesek" miért közvetlenül a Tisza partjára települtek, miért nem mentek vissza a magasabb pontokon levő régi telephelyekre? Az a körülmény, hogy a községek a török pusztítás után a tulajdonképpeni folyóhoz közelebb levő, s mégis magasabb, árvízmentesebb térszínre települtek, feltétlenül kedvezőbb helyzetet biztosítottak számukra, mint korábbi telephelyeik, melyeket a holtág választott el a tulajdonképpeni folyótól. Abádszalók esetében az árvízmentes térszín létezése tette lehetővé a község létét a folyó mellett, tehát ez a körülmény volt a döntő települési tényező. Ez a topográfiai fekvés a Tisza szabályozása előtt különösen jelentős volt, mert lehetővé tette a halászatot, az ártér pedig a hajlékok építésére építőanyagot (nád, fa, föld) adott, és tüzelőanyagot szolgáltatott, de nem volt messze a telephelytől a szántóföldi művelésre alkalmas árvízmentes szint sem. A helyzeti energia elenyésző szerepet játszott a község kialakulásában. Az abádi rév, mint átkelőhely, csupán a község lakossága számára szolgált kedvező átkelési helyül. Az abádi révről már a XII. században tudunk, azonban bővebb adatok hiányában forgalmi—kereskedelmi jelentőségét felmérni nem tudjuk.

17 Nem ismerjük azokat a gazdasági tényezőket sem, amelyek jelentőssé tették. A török dúlás után létrejött két falu részletesebb településtörténeti vizsgálatát kellő levéltári anyag és megfelelő térképek hiányában igen nehéz kikutatni. Konkrét alapot a II. József korabeli térképfelvétel nyújt> melyen a falu alakja hosszan elnyúlik északkeleti—délnyugati irányban. A délnyugati részen ívesen déli irányt vesz fel. Alakja híven követi az árvízmentes térszín formáját. Abádnak a település magva az északkeleti részén, kb. a mai Bug-gát környékén, Szalóknak pedig a délnyugati részén, kb. a Hóstya környékén alakult ki. A település ekkor a halmazfalu képét mutatja. A fejlődés folyamán a lakosság növekedésével a két település kiterjedt. Nyugat felé egyik sem terjedhetett, mert a Tisza, mint természetes akadály, útját állta. Egyetlen lehetőség volt csupán: az egymás irányában való fejlődés. Idők folyamán ez olyan nagymértékűvé vált, hogy a két falu összeért. Ennek volt a következménye a települések közigazgatási egyesítése is. A legutóbbi időkben a terjeszkedés egykori gátja bizonyos mértékben megszűnt, mert a község a régi árterületre, az egykori Dög-Tiszára is reányomult. 1920—1924 körül a régi település keleti részén egy új település, a Szeles (Szeleshát) alakult ki. Napjainkban is egy ehhez hasonló folyamatnak vagyunk tanúi. Északon az Abádi Újtelep, délen pedig a Szalóki Újtelep néven nagy méretű településrészek vannak kialakulóban az ősi telephelyeken, ill. azok közelében. A mai település tehát a halmazformából fejlődött ki. Ez a forma a történeti magvak alaprajzában szépen kimutatható. Györffy István Abádot és Szalókot az első katonai felvétel alapján kertesnek mondja. A kertes településeknél a község központi részén vannak a lakóházak, míg a széleken az ólas kertek helyezkednek el.

18 A történeti magvak alaprajzában a két beltelkes vonás úgy tükröződik, hogy Abád északnyugati részének telekformái bizonyos szabálytalanságot mutatnak. 22