Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

isten. Meghallotta isten az átkot, és tizenkét daruvá változtatta tizenkét szép fiamat. Azóta se nevüket, se hírüket nem hallottam! Azt mondta erre a lány: — Adjon nekem útravalót, én felkeresem őket, ha az életembe kerül is! Elindult a lány és ment, menegetett. Talált egy kis házikót és bement a kis házikóba. Egy öreg néni búzát rostált a konyhában. Odaköszönt neki a lány: — Adjon isten jó estét, öreganyám! — Adjon isten, kedves lányom, mi járatban vagy? Hol jársz itt, ahol még a madár sem jár? Azt mondja a lány: — Tizenkét darubátyámat keresem. Tud-e róluk valamit, öreganyám? Azt mondja az öregasszony: — Hát édes lányom, nem tudok semmit sem, hacsak a fiam nem tud róla. Mert az én fiam a Borulás, az egész világot bejárja és csak tud róla valamit. Akkor a lány nagyon megörült. Elvette az öreg nénitől a rostát és ő rostált tovább. Este hazament a Borulás. Kérdezi tőle a leány: — Látta-e az én tizenkét darubátyámat? Azt mondja a Borulás: — Nemhogy láttam volna őket, de még hírüket sem hallottam! Erre a lány sírvafakadt és sírt keservesen, hogy talán sohasem találja meg őket. Azt mondja erre a Borulás: — Ne sírj, kishúgom, reggel majd útba igazítalak! Másnap reggel, amikor megvirradt, megmutatta neki az utat és azt mondta: — Haladj nyugodtan ezen az úton, estére találsz egy kis házikót. Eredj csak be oda és ott talán majd többet tudnak mondani, mint én tudtam neked mondani. A lány megindult és ment. ment. Estére meg is találta a kis házikót. Beköszönt és látta, hogy egy öreg néni kenyeret dagasztott. Azt mondja az öreg néninek: — Tud-e valamit, drága öreganyám, az én tizenkét darubátyámról? Azt mondja az öregasszony: — Én nem tudok róluk lányom, hacsak a fiam nem tud. Mert az én fiam a Hold és ő mindenhová belát, ahol árnyék nem marad. Este hazament a Hold. Kérdi tőle a lány, hogy látta-e az ő tizenkét darubátyját, vagy tud-e róluk valamit? — Nem tudok én semmitsem húgom, még a hírüket sem hallottam. Hanem reggel majd útbaigazítalak egy másik helyre. Ha ott sem tudnak róluk semmit, visszamehetsz oda, ahonnan jöttél! Reggel megvirradt és megmutatta a fiú a lánynak az utat. — Találsz ott is egy kis házikót, aztán mondanak majd valamit! El is indult a leány és meg is találta a házat. Beköszönt a házikóba az öreg néninek: — Jó estét, öreganyám! — Jó estét, lányom! Hol jársz itt, ahol még a madár sem jár? — Itt járok, itt járok, a tizenkét darubátyámat keresem, ha tudna róluk valamit! — Én nem tudok édes lányom, hacsak a fiam nem tud. Mert az én fiam a Szél és ő a világ minden zegét-zugát bejárja, ahol egy hely nem marad. De még oda is becsapódik» ha bír. — Mikor jön hazafelé a fia? — Már itthon kellene lenni neki. 94