Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

kenyeret. Minden kenyérbe egy kiló álomport vetett, az édesanyja finoman beledagasztotta a kenyérbe. Mikor kisültek a kenyerek, mind a négyet a hátára vette, aztán kiment a mezőre. Kellő távolságból figyelte, hogyan vannak a juhászok elhelyezkedve a nyáj körül. Egyszer látja ám, hogy a juhászok összemennek. Beszélgetnek egy darab ideig, aztán lefekszenek, mert bizalmasok voltak (bíztak benne), hogy a komondoroktól nem lehet a birkákat elhajtani. Mikor ezt látta Jankó, kibontotta a batyuból a kenyereket és úgy tette le a földre, hogy a szél a szagukat a komondorokra vitte. Amint a kutyák megérezték a kenyérszagot, elkezdtek szaglálódni és felkeltek a helyükről, majd megindultak a szag után. Mindegyik megevett egy egész kenyeret, aztán leültek a gazdájuk mellé. Jankó csak figyelte őket. Amikor látta, hogy a kutyák az álo-mportól mélyen alszanak — a juhászok már bizalmasan (nyugodtan) aludtak —, odament és az egész nyájat hazahajtotta. Nem a királyhoz, hanem hozzájuk. Mivel Jankóék udvara igen kicsi volt, csak tizenkét birka fért be. Áthívta Jankó a szomszédokat is és levagdalták a többit-, aztán nekifogtak birkapaprikást főzni. Mikor megvirradt, a király elküldött egy követet Jankóért. Jankó el is ment a királyi udvarba és jelentkezett: — Itt vagyok, király uram őfelsége! — No, Jankó, elloptad a birkákat? — kérdezte a király bizalmasan. — Igenis, király uram őfelsége, mind elhajtottam! — mondta büszkén Jankó a betyár. — No, ezt megnézzük, mert ez lehetetlen dolog! — komolyodott el a király. Kiment Jankó a királlyal a mezőre. Nagyot nézett a király, mikor látta, hogy odavan a falka. — Tényleg elloptad a birkákat? — kérdezte Jankót. — Igenis elloptam, felséges uram-királyom! — Hát a juhászok? — Ott alszanak a domb oldalában. —! A komondorok is? — Ott alszik mind együtt. — No, én ezt megnézem, mert ez lehetetlen dolog — mondta a király. Erre Jankó elvezette a királyt a juhászokhoz, akik a komondorokkal együtt mélyen aludtak. A király megállott mellettük és nézte őket: — Te, Jankó, mi történt itt? — Alszanak, uram, alszanak! Erre a király lehajolt a számadó juhászhoz és kérdezte: — Hé, mondd «csak, hol a birka? Erre mindegyik felérzett és felugrott. Kiabáltak egymásnak: — Hej, amott legelnek! Hajtsd meg, fogd meg! Aztán a kutyákat is kezdték emlegetni: — Eridj csak te, hajrá csak te! Igen ám, de a kutyák oly mélyen aludtak, hogy. három napig sem ébredtek fel, annyi álomport kaptak. A király odaadta a háromszáz forintot Jankónak és így szólt: — Már ha így jártam veled, Jankó, tedd meg, hogy hajtsd haza a falkát! Erre Jankó azt felelte: — Csak tizenkettőt tudok hazahajtani. A többit levágtam, mert nem fértek be az udvarunkra! — Csak nem tettél tönkre, fiam? — szörnyedt el a király. — Volt szíved levágni a gyönyörű állatokat? — Elvitetheti, mert ott fekszenek a kerítés mellett. De stráfkocsit is küldjön, mert egy szekérre nem fér föl a sok döglött birka! 91