Dömötör Sándor szerk.: Abádszalók földje, népe, kultúrája – A Damjanich János Múzeum közleményei 5-7. (1961)

Hét nap, hét éjjel hordta a nagy stráfkocsi a birkát a királyi udvarba.. Nagyon haragudott a király Jankóra, hogy levágatta a sok birkát és: minden áron fel akarta akasztatni. Azt mondja egyszer Jankónak: — Idehallgass, Jankó! Ha az istállómból ki nem lopod hátasparipámat, felakasztatlak! Ha meg nem lopod, csak vigyázz magadra! Olyan bizalommal volt a király, hogy ezt Jankó úgy sem tudja megcselekedni és az udvarán fel is állíttatta az akasztófát. Meghívta külföldről is minden rokonát, ismerősét, hogy nagy ünnep lesz az országban:' betyárakasztás lesz! Mikor megérkeztek a vendégek, nagy mulatságot rendezett a királyi várban tiszteletükre. A várudvart pedig telerakta katonával, az istállóban a király lova mellett négy katona állott. Jankó estefelé elsétált a királyi vár felé, hogy szétnézzen. Látta, hogy mennyi katona van a várban: oda bizony nem lehet bemenni. Erre Jankó kiment a temetőbe, magával vitte szomszédjukat is. Nyolc nappal azelőtt meghalt egy erős fiatalember, kibontották a sírját és a halottat kiemelték. Odavitték a királyi vár elé és elkezdték emelgetni a kapunál fölfelé, mintha be akajna mászni. A katonák ezt meglátták és jelentették a királynak, hogy a kapuban leselkedik a betyár. A király azonnal elrendelte az éles töltést és kiadta a parancsot, ha újra bedugja a fejét a betyár, rá kell lőni. Talán sikerül megsebesíteni és ha elfogják, azonnal felakasztják. Ekkor Jankó és a szomszédja belökte a halottat a várba. A katonaság szaladt oda, hogy elfogja, és annyira megnyomták, hogy még a ruha is leszakadt róla. A király rögtön hívatott egy professzort — volt elég a vendégek között — és megvizsgáltatta a halottat. A professzor megállapította, hogy a betyár ijedtében szívszélhüdést kapott. Utána a király elvitette a halottat és a katonaságnak elrendelte., hogy feküdjön le, aludjanak nyugodtan. Még annak a négynek is, amelyik a. lóra vigyázott, azt mondták, hogy menjenek csak haza, nincs reájuk szükség, meghalt a betyár. A király pedig összeült barátaival a királyi udvarban és mulattak tovább. Míg a katonák el nem vonultak. Jankó a királyi vár falánál húzódott meg, aztán bement az istállóba és szépen hazavezette a paripát. A királynak az volt a szokása, hogy reggel megnézze az istállóban az ő kedvenc paripáját. Most is kiment, mikor elmúlt a múlatás. Hát csak néz nagyot, mikor bemegy az istállóba! Nincsen sehol a kedvenc paripája... A király rögtön visszaütődött (visszahőkölt), gondságba esett (aggódni kezdett), hogy nem Jankó vitte-e el mégis a paripát. Rögtön elküldött egy katonát Jankóékhoz, nézze meg, hogy ott van-e a paripa a Jankóék udvarán. A katona rögtön látta, hogy ott van a paripa az udvaron, mert egy fához van kikötve. A lónak záros békó volt a lábán, nehogy ellopják,vagy elszakítsa magát, hogy visszamenjen megszokott helyére. A katona erőszakkal akarta visszavinni a királyi udvarba. — Olyan nincsen! — mondta Jankó. — Jelentsd, hogy a paripa épségben megvan az udvaromon, ahogyan én király őfelségével fogadtam. Mit volt mit tenni: Jankót behívatta a király. — Hát te még életben vagy? — szólította meg a király Jankót, amikor meglátta. — A rossz pénz nem vészen el uram, soha! — mondta büszkén Jankó. A király újabb feladatot adott neki. Még pedig azt, hogy lopja le felesége ujjáról a jeggyűrűt. Jankó ezt is elvállalta. 92