Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
3. Robotjok megváltását 5 krajcár egységáron, s a dézsimának nyolcadban való megállapítását. 4. Üti költséget, házaik felépítéséhez anyagot és tíz tehermentes esztendőt. 5. A regálék megváltását, köztük az italmérési jogot, arra az időre is, amikor annak használata az urbárium szerint a földesurat illetné meg. 6. Kölcsön gabonát kérnek és hatvanig való rác család elvitelét Pacsérról, kiknek házait illendő áron megváltanák.^ 64 ) Már itt meg kell mondani, hogy ezeket a kéréseket a helytartótanács soha sem teljesítette, és rendszerint az 1785. április 5-i rendeletre hivatkozik, mely a hazai telepesek részére sokkal szerényebb feltételeket biztosított. Sok bürokratikus huza-vona után végre 1785. október 6-án értesíti a magyar udvari kancellária a helytartótanácsot arról, hogy az uralkodó tudomásul vette a jászkunságiak kérését, s a telepítés lebonyolítását a helytartótanácsra bízzák. Miközben a kerületek november 15-i ülése intézkedik a szükséges iratok beszerzéséről, és a telepeseket községenként a szokásos publikáció útján értesíti kérésük kedvező elintézéséről, a helytartótanács is hozzálát az ügy érdemben való elintézéséhez. Végleges válaszát 1786. február 14-én küldi meg a jászkun főkapitánynak. Ebből aztán megtudhatják, hogy végül is, milyen kedvezményeket kaptak a bácskai telepesek. A helytartótanács szabad vallásgyakorlatot biztosított számukra. Lelkészük egész, tanítójuk fél sessiót kapott. Az érkező telepeseket összeseri 400 telek várta, amelyeket aztán az egyes családok munkaereje szerint osztottak szét közöttük. Dézsmába termésük heted részét tartoztak fizetni. 18 forint házépítési segélyt, gabonakölcsönt és három tehermentes esztendőt kaptak, stb. A helytartótanács döntését 1786. március 14-én Jászberényben közölték a telepesek képviselőivel. Az útra készülődés február, március, április hónapban történt. Ezekre a hónapokra esnek Kisújszálláson a tömeges birtok- és házeladásók. A telepesek ugyanis ingatlanaikat lábas jószágért, szekérért és egyéb ingóságokért elkótyavetyélték. Tekintettel arra, hogy a kisújszállási tanács vonatkozó adásvételi döntései mind megmaradtak az 1786-os tanácsi jegyzőkönyvekben, sokat közöl belőlük Győrffy és Nagy Kálózi idézett munkája is. Annak illusztrálására, hogy az itthorumaradók mennyire kihasználták a távozni készülők megszorultságát, álljon itt néhány példa, Daku Ferenc „minthOtgy életének jobb móddal lehető folytatása végett Patsérra megyén eladta 40 forintos szántó és kaszáló földjét Balogh Istvánnak hat jármos ökörért és egy kolompért". (A redempciókor ennyi pénzért a 279 bécsi öl hosszúságú dűlőkben kb. 80 Öl szélességű földet adtak Kisújszálláson.) „Sz. Kiss János húsz forintos földjét négy ökörért adta el Mészáros Istvánnak.'' A négy ökrök megérnek kilencszáznyolcvan forintokat. „Pocsaji Mihály eladta 15 forintos földjét Vekerdi Mihálynak 3 lóért, szekérért s egy boglya szénáért." A szerződések alapos átolvasásakor azonban akaratlanul is felmenül a kérdés: kik vásárolták fel a távozó redemptusok földjeit? Ez a kérdés annál érdekesebbnek látszik, mert a bácskai kirajzással foglalkozó munkák közül egjyik sem vetette fel. Érthető a kérdés eEenőrzése, hisz az említett műveket csupán a kirajzás eseménytörténete érdekelte, vagy legfeljebb még a nagy megmozdulást előidéző természeti okok, arra M. Nagy Kálózi: i. m. 73. o. 37
