Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
KISÚJSZÁLLÁS LEGRÉGIBB TÖRTÉNETE Kisújszállás, az ősi nagykun szállások egyike, a szolnoki átkelőhelytől kelet felé haladó, fontos közlekedési út mentén feküdt. Településnek ezen a tájon nyomát sem találjuk a honfoglalás utáni első századokban. Az árvízjárta, mocsaras, itt-ott galériás-erdőikkel, mocsári tölgyekkel tarkított alföldi síkság hosszú ideig lakatlan. A honfoglaló magyarok szállásai nyugatra és északra messze elkerülték ezt a tájat. I. András király, mint az ország egyharmadát kitevő tiszántúli hercegség egy részét testvérének, Béla 'hercegnek adta. Ettől az időtől kezdve — a későbbi Nagykunság területe — királyi birtok. Birtokosai, mint az oklevelekből megállapítható — másutt rendelkezvén családi birtokkal —-, nem igen laktak ezen a tájon. Ez a magyarázata annak, hogy ezen a vidéken kezdettől fogva a földesúri hatalomtól viszonylag függetlenebb élet alakult ki. A Kunság rendszeres megszállása csak 1243-ban a kunok végleges letelepedésével kezdődik. Kolbásszék kialakulásakor több kun szállás is van a város mai határában. Ezek közül Péterszállás neve található leg- 7 gyakrabban. Még a 18. században is használják magyarázatképpen: „Kisújszállás seu Petemszállás". Kisszállás, illetve Űjszállás név okleveleinkben 1395-ben fordul elő először, Csorba jánosszállással együtt. Az oklevél szerint ekkor bizonyos Jakab fiai szállásbirtokaí 1 ). Területe egyébként gyakran lakatlan a középkor folyamán (pl. 1418. évi oklevél szerint). A Kisújszállás elnevezést csak ^470-Ъеп használják először. Ekkor Lőrinczi Lőrincz kun főember kap itt Mátyás királytól részbirtokot. A Lőrincziek után családi kapcsolat révén a Marjalakiakra száll ez a birtok, őket Rudolf király még 1531-ben is megerősíti a birtoklásban^ 2 ) A Dózsa-féle parasztháborúban, valószínűleg részt vett helységünk lakossága a többi kunokkal együtt. A tizenötödik század végén ugyanis a kunok helyzete rosszabbodott. Ez tette szükségessé, hogy fokozzák az ellenállást és összefogjanak a magyar jobbágyokkal. Az elégedetlenség oka az, hogy a kunok fokozatosan kiszorulnak ősi szállásaikról, legelőiket elveszik, és 1498-ban egy törvényben már, mint szolgaállapotú népek szerepelnek. Ezért vettek részt a kunok a parasztháborúban. Annak bukása után az uralkodóosztály őket is a magyar jobbágyokhoz hasonló büntetéssel illette: „...a kunok, jászok és királyi felség többi jobbágyi — mondja a törvény — ezentúl az ország egyéb jobbágyai és parasztjai módjára mind kötelesek és tartoznak bért fizetni, ajándékokat és kilencedet adni, valamint szolgálatokat teljesíteni". 1. Scheftsik: Jász—Nagykun—Szolnok vm. múltja és jelene 1935. 358—359. o. 2. Tóth Dezső: A Hevesnagykunsági egyházmegye múltja. II. 113. o. 5
