Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
Sok adat őrizte meg annak az iszonyú pusztulásnak az emlékét is, amelyet török csapatok, tatár hordák okoztak a Kunság népének. Először valószínűleg 1548-ban vagy 1549-ben jártak ezen a tájon. A nagy hadjáratok pusztításait pedig Szolnok, illetve Eger ostromával kapcsolatban ismerték mejg a Kunság lakói. Az 1552-es hadjárat hatására a kun községek lakosainak egyrésze elmenekült, gazdaságuk tönkre ment, s a sorozatos kamarai elengedések ellenére is majdnem elviselhetetlen szolgáltatásokra voltak kényszerítve. 1553-ban a kolbásszéki kunok 750 forintot fizetnek három részletben az egri vár részére, ezen felül sajtot, vajat és más cikkeket is adnak. Fizetik a hadisegélyt is, a legterhesebb munkák mellett. A kettős alattvalók keserves életét is hamarosan megismerték. A szolnoki, majd a balaszentmiklósi török ugyanisi a maga részére körülbelül ugyanazt követelte, mint az egri kapitány.( 3 ) A tizenhatodik század derekán viszonylag még népes hely községünk. Az 1557. évi hármas kerületi összeírás helységünkben 18 jobbágyot és egy zsellért említ. E szerint az összeírás szerint Csorba, Móricz, Tormásturgony, Tótturgony, Kisújszállás Kolbásszékhez tartozó helységek. Jószágadóba községünk évenként kétszer 6—6 forintot fizet, ezenkívül 9 véka árpát, ugyanannyi búzát.C 1 ) 1558-ban 18 kapu után 8 forint hadisegélyt fizet. A Kunságot és vele községünket 1566-ban súlyos katasztrófa érte. Az erőskezű Szulejmán szultán Szigetváír alatt történt halála után ugyanis a török hadsereg féktelen [tatár csapatai átkelve a Dunán, végigpusztították a Tisza két oldalát. „...Közülök Szolnoknál ötezer általkelt a Tiszán, ölt, rabolt, pusztított a Nagykunságon: 2—300 kocsit lehetett látni az utakon, a nép menekült, ki hova tudott. A felgyújtott falvak és városok sík földön messzire ellátszó lángjai és füstjei jelezték az iszonyú pusztulást; sokan felkoncoltattak, még többen keserves rabságra hurcoltattak. Több község soha többé fel nem épült..."( 5 ) Kinek a Sárrét mocsarai, kinek a Mátra erdei adtak menedéket a kegyetlen ellenség ellen. „...Ha azután mégis hazavergődött, leégett háza helyett a szegényebb lakosság módjára putrit épített, mihez sem sok idő, sem sok költség nem kellett, s ha isimét futni volt kénytelen, nem sokat veszített, ha otthagyta is. A putri tetejét kívül-belül sárral betapasztotta, mert a gyújtogató népség így nehezebben bánhatott el vele..."( 6 ) Pedig sokszor, nagyon sokszor kellett futni a 16. században. Hol az újabb török támadás híre, hol az adók és szolgáltatások elviselhetetlen terhe .miatt futottak üldözött vadként elődeink, itthagyva házat-földet, néha generációk munkájának eredményét. Az 1566-os pusztítás után az egri kapitány összeíratta a Nagykunságot. Az összeírás feltárja előttünk a pusztítás szörnyű méreteit. 653 jobbágy telekből 237 üresen áll. Lakója vagy halott, vagy rabszíjra fűzve viszik török rabszolga piacokra, vagy pedig világgá futott félelmében. A mi helységünkben is 7 egésztelkes jobbágy maradt csupán, 5 zsellér és egy üres ház. Török világ, török hódoltság. Bizony vérrel írták akkor a mi községünk történetét is. „...Minden tavasszal, mint a sáskáik elborítják a törökök földünket — panaszolják a kolbásszéki kunok —, nem hagyva ezen semmi élést, marhát, lovat, juhot. Csak az marad meg, amit vermekben, templomokban elrejthetünk. Ök eszik még mind földi, mind fái 3. Gyárfás: A jászkunok története. IV. 39. o. 4. Scheftsik: i. m. 358—359. o. 5. Gyárfás: i. m. IV. 112. o. 6. Győrffy István: Magyar nép, magyar föld. 75. o. 6
