Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
bejárat felett lévő évszámok tanúsága szerint 1788-ra készült el az új templom és száz év múlva építik fel a keleti és nyugati oldalán lévő csarnokokat. Ezúttal az egykori büszkeség, a torony bizonyult kicsinek a rna is meglévő templomhoz. 1788-ban Rabi Károly gyöngyösi mester (a templom építője) vállalta az új templom végén lévő régi toronynak kb. 2 ölnyire való felemelését. Vállalta továbbá a templom tatarozását és egy kőgrádics építését 160 Rh. forintokért.( 52 ) A tornyot egyébként a város őrhelynek tekintette és javításáról mindig ő gondoskodott. Ezt a templomot már zavairtalanul használhatták a kisújszállásiak 1828-ig. Az év július 10-én este a villám beleütött a templomba és mintegy háromnegyedórai lappangás után a láng a tetőn kicsapott, oltani a tüzet már nem lehetett, a magasság miatt nem tudták megközelíteni, de meg a lakosság legnagyobb része kint volt mezei munkán. Leégett a templom és a torony. A három hatrang közül a 14 mázsás legnagyobb félig,, a legkisebb egészen, a 8—£ mázsás középső, fülei leszakadva, használhatatlanná lett. Leégett a nemrégiben elkészült fertályos óramű is. Ugyancsak elégett a templom melletti parochia és ennek szomszédságában tanácsbeli Veres István úr háza.( 53 ) Az 1828. július 12-i tanácsülés elrendeli a helyreállítási munkák haladéktalan megkezdését, mely 1830-ra fejeződik be. Tornyában ismét három harang szól. Az elöljáróság messzemenően igyekezett gondoskodni az egyház anyagi szükségleteiről. Mint majd látni fogjuk, ennek a gondoskodásnak .meg; voltak az igen alapos politikai okai. Az egyházi szükségletek fedezésére jelentős birtoktesteket szakítottak ki a közös területekből, és ezt — a községi földekhez hasonlóan — közös munkával művelték Kisújszállás lakói. Az újratelepüléskor épült két szárazmalmot átadták az egyháznak^ 54 ) Adatok vannak arra is, hogy az első állandó reetort jóidéig a Beneficiális cassából fizették, mert az egyház saját erőforrásait kimerítette az, iskolaépítés. Annak ellenére, hogy — számadó könyvek hiányában — nem lehet pontosan kimutatni az egyház évi jövedelmeit, álljon itt mégis egy egyházi vonatkozású gazdasági adat, amely egyúttal a kor gazdasági viszonyaira is igen jellemző. 1792-ben a két lelkész jövedelmét egyenlősítették ós egységes díjlevelet állapítottak meg mind a Primarius, mind a secundarius lelkész számára. E szerint a díjlevél szerint mindegyik kisújszállási lelkész kapott évenként: 100 forintot, 100 véka búzát, ugyanannyi árpát, őrlés helyett 15 forintot, 100 font húst, 50 font faggyút, 100 font sót, 6 icce vajat, 4 icce mézet, 1 véka köleskását, minden tehén és esztrenga juh évi egyszeri fejesének felét, 4 öl tűzifát, 600 kéve nádat, vagy 6 szekér sízialmát. Érdemes itt konkrét történeti adatok segítségével megvizsgálni a korabeli egyház politikai szerepét. Itt megérthetjük azt is, ho,gy miért támogatta olyan hathatósan a község vezetősége az egyházat — nemcsak Kisújszáláson, hanem a többi kun községben is —, és megismerhetjük azokat a módszereket is, amelyekkel az egyház támogatta a „község erkölesi tisztasága érdekében" a redemptus birtokosság kizsákmányoló tevékenységét. Kisújszállás református egyháza a 18. században is híres volt példás rendjéről, alaposan fegyelmezett híveiről. Ez a rend azonban a jegy52. A vállalkozó 1788. július 3-án kelt levelét az Egyházi levéltárban találtam. 53. I. Egyházi jkv. 239. o. .54. Tóth Dezső: i. m. 115. o. II. kötet. 2?
