Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)

emlékeit idézi: A község redemptus és irredemptus lakosai a szántást, vetést, szénakaszálást és gyűjtést, a termények összehordását általában ingyen végezték. A takarásért és nyomtatásért már bizonyos részt fizetett a község. A munka megszervezése rendszerint úgy történt, hogy a lakosságot szakaszokra osztották s a reáeső munkát ősszel vagy tavasszal, kiki egy nap alatt elvégezte. Az irredemptusok a közmunkákban való részvétel útján biztosították maguknak azt az előnyt, hogy a birtokosokhoz hasonlóan, akik maguknak a redempcionális összeg előteremtésével előjogokat szereztek, ne fizessenek háziadót vagy községi pótlékot. Mindezekből következik, hogy a községünkben élő birtoktalan zsellérek is viszonylag jobb helyzetben voltak, mint a földesúri birtokon élő urbárialis zsellérek. Ez utóbbiak országosan 18 napi robottal tartoztak földesuruknak, ha házzal rendelkeztek és 12 napi munkát végeztek, ha más házában laktak. Ezenkívül a telkes jobbágyokkal együtt fizették a megyei háziadót és községi pótlékot is. Ügy látszik ez a viszonylag kedvezőbb helyzet a kun községek felé vonzotta az urbárialis területek zselléreit, mert a kisújszállási tanács már 1753-ban szükségesnek tartja, hogy hat rhénes forint büntetéssel sújtsa „a zsellérek hír nélkül való" befogadását. Annak ellenére azonban, hogy az itteni birtoktalanok helyzete sok vonatkozásban jobb volt, az urbárialis zsellérek — inquilinusok, subinquilinusok — helyzeténél, egyáltalán nem beszélhetünk kizsákmányolásmentes életről, mert a földet, a megélhetés és jog forrásiát, s egyben a legalapvetőbb temelőeszközt, akár közbirtokossági, akár egyéni tulajdonban volt is az, szilárdan kezében tartotta a redemptus birtokosság. Amint távolodunk a redempció korától, a birtokosság előjoga egyre inkább a naaygazdák előjogát jelenti. Ez a magyarázata aztán annak, hogy a birtokviszonyokban történt eltolódásokkal paralel, itt is megindul a kisbirtokú és Ibirtoktalan parasztság harca a földért, a redemptus előjogok megszűntetéséért. összefoglalva az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy a redempció nagy fontosságú eseménye volt községünk történetének. Jelentőségét mindenek előtt az adja meg, hogy általa községünk népe kiszabadult az Invalidusok házának uralma alól, kiszabadult a jobbágysorsból. A népesség megszaporodása Marjalaka és Csorba lakosságával, a földmagántulajdon megjelenése, továbbá a királyi diplomával is megerősített kiváltságok lehetővé tették a termelőerők gyors növekedését. A rohamosan növekvő jószágállománnyal párhuzamosan intenzívebb mezőgazdasági kultúra alakult ki. A szélesen kibontakozó társadalmi differenciálódás pedig — -soie feudális csökevény konzerválása mellett is — előmozdította a kapitalista viszonyok kibontakozását. EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM A 18. SZAZADBAN Községünk 18. századi életének megrajzolásához elengedhetetlenül szükséges a korabeli egyházi élet felvázolása, mert a lakosság etikai, politikai nevelését szinte kizárólag az egyház végezte. Helyesebben a községi elöljárósággal teljesen összefonódott presbitérium irányította a község szellemi életét. Az új hitű reformata eklézsia fejlődését azonban a 16—17. század katasztrófái gyakran megzavarták. Az egymás után következő dúlások anyagi alapjait megsemmisítették, híveit földönfutóvá tették. Egyenletes fejlődésről azonban csak 1717 óta beszélhetünk. Ekkor indul meg az új telepesek körében a szervezés munkája, a rendszeres községi és egyházi élet egymással szervesen összefonódva. 1717-ben hozzák magukkal a tele-