Kss Géza: Kisújszállás története a 18. század végéig – A Damjanich János Múzeum közleményei 2. (1959)
tását, a közösség belső életét. A kisújszállási bírónak soha sem volt szüksége arra, hogy tekintélyét megyei segítséggel szilárdítsa meg» A jegyzőkönyvek tele vannak szigorú, de mindig körültekintő büntetésekkel, pénzbírságokkal, pálca- vagy korbácsütésekkel. Sőt olyan adat is van, hogy kiutasították az olyan egyént, akitől meg jobbulást vánni nem lehetett. Megállapítható, hogy a század első felében a bíró még valóiban a faluközösség ügyeinek a képviselője, s csak 1745 után válik a gazdag redemptus réteg kiszolgálójává, az irredemptus és zsellér elemek elnyomójává. A faluközösség szolgálata így is terhes, sok munkával járó feladat. A bíró dolga a gazdátlan földek kiosztása, a határjelek megújítása, a községi földek műveltetése, a falu jövedelmének kezelésié, adásvételnél tanúságtétel, a tétlenek munkára szorítása, özvegyek, árvák védelme. De a bíró feladata a hadi- és háziadó igazságos kivetése és behajtása, az idegen katonasággal való bajlódás is. Hiába az adó, dézsma, beszállásolás alól való mentesség, a bírói tisztséget nem mindig vállalják szívesen. Mindez természetesen nem jelenti azt, mintha községünkben valami patriarchális egyenlőség lett volna a század első felében. A kibontakozó árutermelés velejárója itt is a társadalmi differenciálódás. A sok jószággal, földdel rendelkező gazdag parasztok mellett növekvő számban találunk béreseket, szolgákat vagy alkalmi munkából élő zselléreket. A differenciálódás folyamatát kétségtelenül meggyorsították az egyre növekvő állami és földesúri terhek. Növelték a lakosság terhét a katonai beszállásolások is. A legrégibb erre vonatkozó adatunk 1716-ból való. Orczy István főkapitány 1716. június 7-én kelt levelében említi, hogy a múltévi adót felemelték 4300 forinttal. A katonaság jön-megy, élősködik a szegénység» nyakán. Három hét alatt tíz ezred vonult át a Nagykunságon. Madaras, Kunhegyes lakosságának fele már elmenekült, mert a sok katonai ellátást, forspontot nem győzik. Földjüket nincs idejük művelni.í 35 ) Bizony a 18. század későbbi évtizedeiben is sok munkát és költséget követelt községünk lakosságától a hadsereg. Az évekig elnyúló háborúk idején lisztet, szénát, zabot, más élelmiszereket és felszerelési tárgyakat kellett fuvarozni az ország; északi, északnyugati széleire. A fuvardíj pedig mérföldenlként és mázsánként mindössze egy krajcár volt. Nem jelentett különösebb könnyebbséget a béke sem. A katonai raktárak, építkezések, átvonuló alakulatok számára akkor is folyt a szállítás. Az idegen tisztek nem törődtek azzal, hogy a réten hever a paraszt szénája, kicsírázik a gabonája — ha fuvar kell, menni kell! S ha csak az átvonuló katonaság lenne. De ott van a beszállásolt katonaság, mely sokszor egész télen vagy nyáron ott élősködik a szegénység nyakán, mert a nemesi kúria, a majorsági vagy egyházi épület mentes a beszállásolás alól. Ha aztán megérkezett a beszállásolandó, akkor embernek, lónak biztosítani kellett a porciót. Közlegény esetén ez kitett napi 1 font húst (0,56 kg) és 2 font kenyeret. A lóporció pedig 8 font szénából, 6 font zabból és fél csomó szalmáiból állott. Mindemellett a paraszt adott a katonának vetett ágyat, tüzelőt, főzőedényt, ételhez sót, lónak istállót is.í 36 ) Mindehhez járul a sok bosszúság, kellemetlenség, ami ebben a korban a beszállásolással együtt járt. Községünk népe 1717 és 1745 között a 18. századi jobbágy nemegyszer sok megaláztatással járó életét élte, bár helyzete a földesúri hatóság távolléte miatt viszonylag könnyebb s élete szabadabb volt, mint a földes35. Dr. Illésy.János alapján közli Pruzsinszki i. т/ъ^Ж Í- \ 36. Wellman Imre: A parasztság helyzete az úrbérrendezés előtt. Szá_a*tok, 86. évi'. 4—5. szám, 1955. V / J \ I йГГту... Ol
