Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)
Selmeczi László: A kunok és a jászok
A jászok A jászok etnogenezisének, történetének kutatói egyetértenek abban, hogy a jászok nyelvemlékeik alapján az indoeurópai népek indoiráni törzsébe, azon belül is a sztyeppi irániak közé tartoznak. Természetföldrajzilag a sztyepp a Kárpátoktól (a Tiszától) a Minuszinszk-medencéig terjedő hatalmas terület. A sztyeppnek az Aral-tótól keletre fekvő részén egy ideig vezető szerepet játszott az aszik népe is. Az aszik a kínai forrásokban Kangkü néven említett ország lakói voltak, amely a Szir-Darja középső folyásától északra, a Kazak sztyepp déli peremén és a Csu völgyében terült el. Az aszik a tohárok nyugati vándorlása idején, i. e. 129-ben a Szir-Darjától délre is kiterjesztették fennhatóságukat. Ekkor került Szogdia a tohárok és az ő uralmuk alá. Azonban az aszik Kangkütől nemcsak délre, Baktria irányában terjeszkedtek, hanem az i. sz. I. század közepe táján nyugat felé a Volga és a Kaukázus irányába is. A kaukázusi alánok két nagy törzse még az arab földrajzi források keletkezésének idején is az ász (ászi) nevet viselte. A kaukázusi ászok és a Kangkü törzsei közé tartozó aszik közös eredetét földrajzi és történeti adatok egyaránt bizonyítják. Az alánok ugyanis a görög források szerint eredetileg annak a nagy iráni (szarmata) törzsszövetségnek a kötelékeibe tartoztak, amely az i. sz. 50 tájáig az aorsz nevet viselte, és törzsei Kangkü nyugati határától, tehát a Szir-Darja alsó folyásától és az Aral-tótól a Donig, a Fekete-tengerig és a Kaukázusig terjedő sztyeppén éltek. Az aorsz törzsszövetség felbomlása után az egyes törzsek nem szóródtak szét, hanem ugyanazon a területen az i. sz. I. század közepét követő évtizedek során az alán törzs vezetése alatt újjászerveződtek. Az alán törzsszövetség önállósága azonban csak rövid ideig tartott. A kínai források ugyanis arról tudósítanak, hogy az alánok területe már az i. sz. I. század folyamán Kangkü fennhatósága alá került. Egy másik kínai forrás szerint Kangkü fennhatósága az alán területek felett egészen a III. század közepéig fennállott. Ebben az időben minden bizonnyal ászi törzsek is költöztek alán területre, bár az egyetlen forrás, amely az ászikat és az alánokat mint egymás mellett élő népeket említi, az arab Abu-1-Fidá' műve, a XIV. századból származik. A hosszú ászi uralom azonban mindenképpen természetes magyarázatát adja az alánok kettős (ász-alán) nevének. Az arab földrajzi irodalomban duhsz-ász és tuval-ász összetételben Dzsajháni használta az ász nevet elveszett művében, amely az i. sz. 870 körüli állapotokra vonatkozik. A duhsz-ász név Dzsajháni szerint a kaukázusi alánok négy nagy törzse közül a vezértörzset, a tuval-ász pedig egy másik nagy törzsüket jelöli. Az alán és az ász nevek a későbbi mohamedán forrásokban is felváltva szerepelnek a kaukázusi alánok neveként. A kazárok történetének első összefoglalója szerint a IX. században a Donyec és a Közép-Don közötti erdős sztyeppén is ászok vagy jászok éltek. A Kaukázus előterében élt alánok az ottani ászi törzseket hatalmuk alá vonták, de az itteni alán „államiság" a mongol invázióig fennállt. A mongol (tatár) hódítás nyomán az alán név végleg eltűnik a forrásokból. Az ász név, hasonlóan a XIII. századra belőle fejlődött jászhoz, az ászi név változata. A jászok egyes csoportjai a középkor folyamán telepedtek meg Magyarországon. Miután a Kárpát-medencére vonatkozó történeti forrásokban (krónikákban és oklevelekben) viszonylag későn tűnnek fel, 1318-ból való az első okleveles adat, ez különféle magyarázatokra adott lehetőséget. Az elmúlt évtized régészeti kutatásai azonban azt bizonyították, hogy a jászok a kunokkal együtt és egy időben telepedtek be az országba, ti. a XIII. század közepére, második felére datálhatóak legkorábbi temetkezéseik. Az, hogy kun fennhatóság alá kerülhettek, a kun törzsszövetséghez 97
