Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)
Selmeczi László: A kunok és a jászok
csatlakozhattak egyes jász (alán) csoportok is, nem áll ellentétben forrásainkkal. A kaukázusi jász (alán-ász) törzsek egyes részei, csoportjai 1222—1223-ban csatlakozhattak a kunokhoz, amikor a tatárok a Kaukázust először végigpusztították, s a kun szövetséges által cserbenhagyott jászokat legyőzték, de rajtuk kívül a kun birodalom területén is éltek a kunoknak meghódolt alán-jász csoportok, akik közül szintén csatlakozhattak Kötöny menekülő kunjaihoz. Gazdálkodás, település A magyar királyságba betelepedő jászokról igen keveset tudunk. Egyrészt forrásokban nem túlzottan bővelkedünk, másrészt a jászok szisztematikus régészeti kutatása mindössze 1980-ban kezdődött el, s eddig csupán két településre, azok négy templomára és három temetőjére terjedt ki. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy a betelepülő jászok tömbje a mai Jászságban lehetett, ugyanis ezen a területen alakult ki 1323 után, amikortól a jászok saját,kapitányaik és bíráik alá tartoztak, a jász szék, az az autonómiát élvező közigazgatási egység, amely Berény-szék nevét a benne kezdettől központi szerepet játszó Berénytől (Jászberény) nyerte. A XVI. század közepén a Jászságot a következő települések alkották: Jászberény, Jászárokszállás, Jászágó, Jászapáti, Jászdózsa, Négyszállás, Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászkisér, Jászalsószentgyörgy, Jászfelsőszentgyörgy, Jászladány és Jászboldogháza. Emellett lehettek még jász települések a Pilisben (Jászfalu), Nógrádban (Jásztelekpuszta Rétságnál és Jászhegy Pilismarótnál), a Temes és az Al-Duna vidékén. Történetírásunk a jászok gazdálkodására vonatkozóan egy 1366-ban kelt oklevélre hivatkozva, amelyben a Pásztóiak az ,,Árokmellék"-szállási jászokat (Philisteos), a későbbi Árokszállás lakóit tilalmazták Pásztó, Hasznos és Tar határának használatától, melyek a Mátra északnyugati oldalán, kb. 40 km-re fekszenek a jászsági Árokszállástól, félnomád jellegű téli-nyári legelőváltásra és a környezetbe való nehéz beilleszkedésre következtetett. Igaz, azt is kiemelte, hogy a földművelésre való áttérés a jászok között gyorsabb ütemű volt. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy a Jászság földje földmüvelésre alkalmasabb volt, s emellett jobban be volt ékelve a szomszédos magyar települések közé. így pl. egy 1325-ben kelt oklevél még név szerint említette a „circa Chabam", Piliscsaba körül lakó, tehát meg nem települt jászokat. Ugyanakkor 133????-ban a Piliscsabával szomszédos Kesztölc határjárásában már az volt olvasható, hogy a határ két pontját jászok szántották. S 1391-ben Jászapáti határában is szántóföldeket említettek. Ennek a folyamatnak a betetőzésére utal egy emberöltővel későbbről, egy 1422-ben kelt oklevél hátoldalára feljegyzett jász szójegyzék, amely szántóföldi földművelésre: gabona, árpa, köles; kertművelésre: borsó; bár a jegyzékből hiányzik a sertés, mégis letelepült földművelők állattartására: ló, ökör, tehén, borjú, juh, kecske, liba, tyúk, tojás; bizonyos fokig belterjes állattartáshoz kapcsolódó takarmánygazdálkodásra: zab, széna utal. Az egyetlen jász település, amelyen ez idáig számottevő feltárás folyt, Négyszállás. Ebben a faluban a XIV. század folyamán a lakosság olyan településen élt, amely átmenetet képez az Árpád-kori és a XV— XVI. századi falvak között. Amíg az Árpád-kori falvak nagyjából azonos típusú épületekből állnak, s beltelek, ha körül is határolható, lényegében a lakóházra és közvetlen környékére korlátozódik, addig a XV— XVI. századi falvak, főleg az Alföldön, viszonylag nagy beltelekkel rendelkeznek, s többféle építmény áll rajtuk. A többféle építmény a beltelek többféle funkcióját mutatja, másféle gazdaságszervezést képvisel, mint amit az Árpád-kori falvak tükröznek. Feltehetően éppen a gazdaság ilyetén átalakulásának következtében alakultak ki a nagyméretű beltelkek. A kiállításban makett szemlélteti Négyszállás legjellegzetesebb XIV— XV. századi településrészleteit. 98
