Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Selmeczi László: A kunok és a jászok

1. kép. Antropomorf ábrázolás övcsaton A négyszállási feltárások nem pusztán a jászok megtelepedettségéről, gazdaságáról vallanak, hanem a fentebb vázolt, általánosabb folyamat jobb megvilágításához is hozzájárulnak. Négyszálláson ugyanis a XIV. század folyamán még viszonylag nagyméretű (4x6 m, 5x5 m) egysejtű, földbe ásott házakban élt a lakosság, de a házak mellett, a házak között az Árpád-korból jól ismert tüzelők és tárolóvermek mellett megjelentek a belterjes állattartás bizonyítékaiként a putriólak, s ezen kívül másfajta, egyelőre még nem azonosított, kerek alaprajzú épületek. Vagyis egy-egy család, tehát telektulajdonos, már többféle építményt használt a lakóházon kívül. Ahogyan a kevés számú történeti adatból kikövetkeztethető, a XV. századtól a jászok gazdálkodása szinte teljesen hasonult a környező területek magyar lakosságának a gazdálkodásához. Ennek vetületeként Négyszálláson is akkor jelennek meg széleskörűen a föld fölé épített, háromosztatú házak, amikor az Alföld más területein, s a falu anyagi kultúrája teljesen asszimilálódik a környező területek kultúrájához. Mindezt szemléletesen bizonyítja a bemutatott leletanyag. A temetők vallomása Az eddig megkutatott jász temetők vízfolyás mellett lévő, részben természetes vízfolyással is körülhatárolt, vízmentes magaslatokon voltak. Bennük többé-kevésbé szabályos sírsorokat lehetett megfigyelni. A kiállításban makett szemlélteti a típusosnak mondható, a XV. századra jellemző jász templom körüli temetőket. A halottakat azonban csak az esetek egy részében temették el külön sírgödörben, viszonylag gyakran előfordulnak az ún. kettős sírok, amelyek leginkább egy felnőtt és egy gyermek közös sírjai voltak. Néhány esetben két, különböző időben eltemetett váz feküdt egymás felett. Igen gyakori volt, hogy egy-egy sírgödörben a másodjára, sőt harmadjára eltemetett koporsója és a sírgödör szélei közé helyezték el a korábban 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom