Madaras László szerk.: Vendégségben őseink háza táján (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1996)

Raczky Pál: Az első paraszti falvak a Közép-Tisza-vidéken az újkőkor elején (Szajol-Felsőföld települése)

felének régészeti kutatása alapján sejthető volt, mégis az egzakt bizonyítékokat a fentiek szerint a természettudományok szolgáltatták. Az élelemtermelés életmódjának drámai újdonsága talán azzal illusztrálható legjobban, hogy az újkőkorban a demográfiai adatok 1 km

2 terület eltartó kapacitására 2—5 főt valószínűsítenek a halászó-vadászó-gyüjtögető életmód 0.01—0.1 fő megfelelő adatával szemben. Mindezt egy más megközelítésben úgy is fogalmazhatnánk, ugyanannak a területnek az eltartó képessége közelítőleg megszázszorozódik a paraszti gazdálkodás bevezetésével. Ezek után az sem meglepő, hogy míg a paleolitikumban a legoptimálisabb népességnagyság 25—50 fő között mozog, addig a neolitikumban akár több ezer főt számláló csoportok együttélésére is vannak régészeti bizonyítékok. A megélhetési források intenzívebb kihasználása nyomán bekövetkezett demográfiai változások mellett számos más, régészetileg fontos szempontot lehetne még említeni. így többek között a tervszerű agrárgazdálkodással kapcsolatban lényegesnek tartjuk kiemelni a nagyfokú mobilitáscsökkenést, a fokozottabb helyhezkötődést. Mindez az előzőekkel együtt sejteti, hogy a Közel-Keleten milyen komplex folyamatok eredményeként jöttek létre először nagyobb népességkoncentráció mellett a hosszabb élettartamú, faluszerű települések a Kr. e. X—

VII. évezredben, majd ezek hatására Délkelet-Európában a hasonló kolóniák a Kr. e. VII—

VI. évezredben. Ez az elsődlegesen közel-keleti, balkáni eredetű megélhetési stratégia, azaz a termelő gazdálkodás sajátos típusa jutott el a Kárpát-medencébe is, és éppen az a terület vált e nagy kulturális egység északi peremvidékévé. Az Alföldön az újkőkor elejének fejlődését régészetileg a Körös-kultúra képviselte, amelynek dunántúli, balkáni szomszédja a Staröevo-kulturális egység volt. A neolitizáció e legkorábbi, délkelet-európai régészeti megjelenésformáit a vonaldíszes kerámia nagy kulturális tömbje közvetítette Közép- és Nyugat-Európa felé. Ennek hátterében a balkáni, közel-keleti típusú termelő gazdálkodás elsődleges ismeretének, a megváltozott környezeti viszonyokhoz jobban illeszkedő, újabb európai adaptációja •# /. kép. A szajol-felsőföldi új kőkori ház omladékrétege 23