Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó László: Bevezető

Zádor István: Tutajok a Tiszán, 1925 edényeket (lisztes bödön), melyek máig múzeumaink díszei. Szolnokon, a Tisza-parton (a mai Tiszaparti Gimnázium előtt) volt a Super-placc (a superek hajójavítók voltak), ahol a gabonaszállító fahajókat kivontatták és javították. Az utolsót az 1950-es évek elején. Ezt a látványt, s magát a tutajkikötőt Zádor István szolnoki művész számos rajzban, festményben örökítette meg. A Felső-Tisza vidékről korán érő gyümölcsöt is szállítottak tutajon, s ez együtt járt bizonyos fajták keveredésével, az alföldi gyümölcsöskertek gazdagodásával. 1920-ig megvolt a Kárpát-medence természetes egysége, a népesség együttélése és kapcsolata. Füvessy Anikó kolléganőm pedig elmondta, hogy a szerelmes párok kimentek Tiszafüreden a tutajkikötőbe, s ott vett a legény néhány almát kedvesének. Ez akkor nagy ajándék volt. A Felvidékről, kevésbé Biharból, Arad megyéből summások, aratók jöttek, akik az uradalmakban kaptak munkát, kihasználva a tájak közötti eltérő érési időt, s innen gabonával megrakodva hazatértek, s megvolt egész évi kenyerük. Ők maguk pedig hoztak felvidéki árukat (tűzálló cserépedény, gömöri vagy Bódva-völgyi vasszerszám, faáruk: kaszanyél, s egyéb szerszámnyelek). Ez az akkori szinten sokat jelentett. Voltak családok, melyek rendszeresen befogadtak felvidéki árusokat, akikhez beszállásoltak, beálltak fogataikkal, bekötötték lovaikat, szinte kéretlenül (meszesek, szenesek, üvegesek, szerszámnyélkészítők, s mások). Igazi táji kapcsolat volt ez, s ezt Tria12