Gulyás Éva szerk.: Mesterségek művészete. Népélet a Közép-Tisza vidékén (A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Kiállításvezetői, 1999)

Szabó László: Bevezető

Vízmerés pallóról, Jászalsószentgyörgy, 1971 non szakasztotta meg. De bakonyi meszesek ilyen beállását magam is láttam Kőtelken az 1980-as évek közepén. Az Alföld és a Felvidék (most a távolság miatt az Erdéllyel és Partiummal való kapcsolatot nem említjük) kapcsolata mindig létezett, de különösen jelentőssé vált a török időkben, amikor az alföldi nemesség, s a lakosság jó része kénytelen volt északra húzódni, rokon családokhoz vagy városokba (Fülek, Losonc, Kassa). Odamenekültek a hivatalok is, majd Eger eleste után az egyházi főhivatalok. A kapcsolat azonban megvolt, márcsak azért is, hogy a nemesek megőrizhessék jogaikat alföldi birtokaikra. Példaként hozzuk fel, hogy Csépán ahol különben a jobbágyi lakosság folyamatosan kimutatható a török korban - öt nemes család tért vissza, s érvényesítette jogait (Palotay, Czucz, Tercsy, Szántó, Csete). Ezekről máiglan határrész és szőlőbeli dűlő van elnevezve. Ugyanezt mondhatjuk Mezőtúrról, ahol a nem ott élő földesúr megtartotta a nagy mezővárossal kapcsolatát, s szimbolikusan adóztak az északon élő családnak, hogy jogaikat megtarthassák (pl. volt év, hogy egy mentét adtak adóba a város lakói). A középkori jogban ez hivatkozási alap volt. Ugyanakkor kapcsolat is, mert a földbirtokos a királyi országrészben több ügyükben közbenjárt. A felvidéki (többnyire palócvidéki) lakossággal szoros kapcsolatban volt a Jászság, s a Jászság népe. Odamenekültek, de a harcok szüneteiben vissza is tértek. Ez a túlélő lakosság etnikai képét kissé palóccá színezte, hiszen házassági kapcsolatok jöttek létre, s a kapcsolat később is megmaradt. Tiszafüred környéke Eger vidékéhez kötő- A Holt-Tisza jellegzetes része Tiszaörvénynél, 1967-ben 13