dr. Kertész Róbert: Főtértörténet (A Damjanich János Múzeum kiállításvezetői, 1998)

BARABÁS IMRE: KÚTFÚRÁS A XIX. SZÁZAD VÉGI SZOLNOKI FŐTÉREN

Két héttel később, amikor a talp mar 270 m-ben volt, váratlanul kis mennyiségű víz buggyant ki a csőszájon. Lejjebb mentek néhány métert, eközben a víz egyre erősebben kezdett folyni. Eleinte negyed percenként 12 liter, majd - a mosatás után - 5 másodpercenként 12 liter volt a hozam. A kezdetben zavaros, sáros víz néhány nap alatt letisztult, átadáskori adatai pedig a következőképpen alakultak: nyugalmi vízszint +6 m, vízhozam: 239.000 liter/nap, hőfok: 17,5 R. A hódmezővásárhelyi Soós Károly és Sámuel tehát jó munkát végzett. A többi alföldi város lakosságához hasonlóan a szolnokiak is pillanatokon belül rászoktak az új kút vizére, igaz, az átmeneti kiábrándulás is gyorsan bekövetkezett. A korábban fogyasztottól különböző artézi víz ugyanis gyomorrontást, hasmenést okozott - Szolnokon ennek hatására a rémhírek hol túl sósnak, hol túl édesnek mondták a vizet - így sokan egy időre visszaszoktak a Tisza parti merigetőkre. A város vezetése a tömeg megnyugtatására vízmintát vetetett, és azt a M. Kir. Földtani Intézetbe szállíttatta elemzésre. Az eredmény megérkezte előtt Kovalik József tanár is megvizsgálta a vizet, és azt csekély szilárdanyag tartalmúnak, valamint kénhidrogénszagtól mentesnek találta „...miből azt kell következtetnünk, hogy nem vulcanicus eredésű, hanem hidrostatikai depressió következtében feltolt földalatti ártérbeli víz...", mely várhatóan nem lesz kitéve hozam- és minőségváltozásnak. Nagyjából igazolta ezt a földtani intézet vegyésze is: a 0,59 gr/l száraz maradékú víz kevés kalciumot és magnéziumot, ugyanakkor sok nátriumot-káliumot tartalmaz, összességében pedig jobb az ásott kutak vizénél, de persze „...csupán a tapasztalat hosszabb ideig való élvezet fogja a víz jóságát igazolni.'' Rövidesen sort kerítettek a díszkútfej megépítésére is, mellyel Szvitek, Borbás és Jancsó iparosokat bízták meg. A csúcsos tetejű, lámpát is tartalmazó építmény számtalan korabeli fotón látható, általában vízhordókkal, lajtoskocsikkal körülvéve. A kút vizének apadásával a kútfejet egy idő után át kellett építeni, az új mű kifolyóit állítólag lépcsők segítségével érték el az emberek. A kevés rendelkezésre álló forrás szerint a kútfej valamikor a II. világháború táján tűnt el végleg, a kúttal együtt.